2018. április 23., 16:49

Elhunyt Magyari Béla kiképzett űrhajós

Életének 69. évében elhunyt Magyari Béla mérnök ezredes, a Szojuz-36 űrhajó tartalékszemélyzetének tagja. Az űrhajós halálhírét barátja, Schuminszky Nándor, a Magyar Asztronautikai Társaság tagja erősítette meg hétfőn délután az MTI-nek. Közlése szerint Magyari Bélát hosszan tartó betegség után hétfőre virradóra érte a halál. 

magyari-2.jpeg

Magyari Béla 1949. augusztus 8-án született Kiskunfélegyházán. 1967 és 1969 között a magyar, 1970-ben és 1971-ben a szovjet repülőműszaki főiskola növendéke volt, 1972-ben a magyar légierő repülőtisztje, 1977-ben I. osztályú vadászrepülő lett. A Szovjetunió által vezetett Interkozmosz együttműködés lehetővé tette, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe. A magyar űrhajósjelölteket 1977 májusától kezdték kiválogatni a vadászpilóták közül Kecskeméten a Repülőorvosi Kutató és Vizsgáló Intézetben. A vizsgálatok eredményeképpen négy pilótát választottak ki, akik közül ketten (Farkas Bertalan és Magyari Béla) a csillagvárosi Gagarin Űrhajóskiképző Központban végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt 1978-1980-ban.

Farkas Bertalan űrhajóstársa és parancsnoka Valerij Nyikolajevics Kubaszov, Magyari Béláé Vlagyimir Dzsanyibekov volt. Mindkét magyar kiváló eredménnyel végezte el a kiképzést, a jelöltek közül - másfél évvel a repülés előtt - az orosz szervezők választották ki Farkas Bertalant az űrrepülésre, de Magyari Bélának ugyanúgy végig kellett csinálnia a kiképzést, végig készen állt a helyettesítésre.

Ő is megkapta a Magyar Népköztársaság Űrhajósa címet. Az űrrepülést követő egy esztendő országjárással telt, élménybeszámolókat tartottak Farkas Bertalannal. Magyari Béla 1981 és 1986 között a Budapesti Műszaki Egyetem nappali tagozatán folytatta tanulmányait, űranyag-technológus lett, kutatóként dolgozott 1990-ig, közben a Miskolci Műszaki Egyetemen képezte tovább magát, doktori disszertációját fémtani kutatásokból írta. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.