Egyik program a másikat éri a Rákóczi Szövetség táboraiban
Tegnap délután 50 magyar származású izraeli középiskolás érkezett a Rákóczi Szövetség nyári táborába. A diákok július 12. és 19. között budapesti és zempléni programokon vesznek részt.

Az izraeli diákokkal együtt a nyár folyamán 700 fiatal érkezik a Rákóczi Szövetség táboraiba a nagyvilág magyar diaszpóra közösségeiből.
Július 15. és 19. között több száz Kárpát-medencei és diaszpórában élő tanár találkozik Sátoraljaújhelyen az Összmagyar Tanártáborban.
A Rákóczi Szövetség nagy hagyományú nyári tanártáborába második alkalommal kapcsolódnak be a diaszpóra közösségek hétvégi magyar iskoláinak oktatói is, Svédországtól Argentínáig.
A rendezvény a szakmai és kulturális programok mellett kiemelt figyelmet fordít az emberi és intézményi kapcsolatépítésre, pihentető feltöltődésre is.