Egy év mérlege: erős kormány, szétesett ellenzék
Egy éve aratott a Fidesz-KDNP az országgyűlési választásokon sorrendben negyedszer kétharmados győzelmet. A kiszámíthatatlan külgazdasági környezet és az évtizedek óta nem látott infláció ellenére a kormánypártok pozíciója változatlanul stabil, a tavaly áprilisra nagy nehezen összeállt ellenzéki összefogás pedig atomjaira hullott.
A rendszerváltoztatást követően hosszú ideig a magyarországi politikai elemzők tapasztalati tényekkel többszörösen alátámasztott állítása volt, hogy a kormánypártok népszerűsége a választók gazdasági várakozásainak lázgörbéjét követi. Ha jól megy a gazdaság szekere, akkor az ellenzéknek jóval nehezebb dolga van, ha ellenben súlyos válságban van a magyar gazdaság, akkor az tálcán kínálja az esélyt a kormány leváltására. Utóbbira láttunk példát 1994-ben a rendszerváltó koalíció bukásakor, vagy éppen 2010-ben, amikor a maga után csődtömeget hagyó balliberális oldalt először fektette két vállra alkotmányozó többséggel a Fidesz-KDNP.
A 2022-ben kezdődött ciklus első éve, ahogy azt előzetesen várni lehetett, rendkívüli kihívásokat hozott a magyar gazdaságban. Két válság – egy lecsengő és egy kibontakozó – hatása rakódott egymásra.
A magyar gazdaság – régiós versenytársait a legtöbb esetben megelőzve – éppen magához tért a koronakrízisből, amikor az ukrajnai háború hatására ismét kiszámíthatatlanná vált a külgazdasági környezet. Az Oroszországgal szembeni uniós szankciók, és az abból fakadó energiaválság rapid módon borította fel a pénzügyi egyensúlyt, a hetvenes évek energiaválságait felidéző cserearányromlás veszélyeit előidézve.
Komoly kihívást jelent a dráguló termelési költségek mellett a magyar gazdaság versenyképességének megőrzése, amely mutatók a 2010-et követő Orbán Viktor által vezetett polgári kormányok idején határozott javulást mutattak. Ami a magyar lakosság számára az előző évben a leginkább érzékelhető volt, a kettős válság hatására évtizedek óta nem látott szintre emelkedett a pénzromlás üteme.
A rezsicsökkentés – politikai kockázatokat is hordozó – részleges feladása, a fiskális fegyelem szigorítása az adott helyzetben elkerülhetetlen lépés volt. Mindez az őszi hónapokban bár érzékelhető népszerűség-vesztéshez vezetett a Fidesz-KDNP táborában, de semmiképpen nem lehet beszélni a kormánypártok támogatottságának összeomlásáról, ahogy azt az ellenzékhez kötődő vágyvezérelt elemzők előrevetítették.
Ezt a közérzületet erősítette meg a pandémiából való gyors gazdasági kilábalás, amely lehetővé tette, hogy a választási évben jelentős bérkiáramlást valósítson meg a kormány.
A kormánypártok szilárd pozíciójának megőrzéséhez persze legalább ennyire kellett az ellenzék erőtlensége. A múlt áprilisi kudarcos választásokat követően pillanatok alatt szétesett a nehezen összetákolt ellenzéki együttműködés – az ilyenkor elkerülhetetlen gyászmunka szinte azonnal bűnbakkeresésbe fordult, gondoljunk csak Márki-Zay Péter dicstelen bukására.
Ugyanakkor, bár a DK stabilan a legerősebb ellenzéki erővé vált, a népszerűségi versenyben még mindig utcahosszal van lemaradva a kormánypártok mögött, és Dobrev Klára ide vagy oda, esélye sem kínálkozik a változatlanul meglévő gyurcsányi üvegplafon áttörésére.
Az alig másfél éve magát még a legerősebb ellenzéki pártként meghatározó Jobbik mára már a „kisgazdásodás” olyan fázisába jutott, ahonnan egyértelműen nincs visszaút. A Jakab Péter-féle útszéli hőbörgést a párt a zsidólistázást széder esti kipára cserélő vezetőkkel próbálja helyettesíteni – a felmérések szerint a kevésnél is kevesebb sikerrel.
Az LMP vezetői, ismerjük el, a tavaly áprilisi választásokat követően is rendületlenül emlegetik az általuk felvázolni remélt zöld alternatívát, de a legszűkebb értelmiségi bázison kívül az országban senkinek halvány dunsztja nincs róla, mi is lenne az voltaképpen. A másik zöld törpepárt, a Párbeszéd létezésének egyetlen értelmét Karácsony Gergely mindenkori alkupozícióba helyezése adja a kínálkozó ellenzéki összefogásban.
Arra azonban most nem vennénk mérget, hogy a kifutóban lévő főpolgármester jövőre összellenzéki támogatással próbálhatja majd megőrizni magának a városházi székét.
A Gyurcsány-párt kommunikációs verőemberei az elmúlt hetekben olyan buzgalommal estek neki Karigerinek, hogy azon sem lennénk meglepődve, ha a főpolgármester – rá olyannyira jellemző módon – nem is állna be a kihívásba a 2024-ben esedékes önkormányzati választásokon.
Márpedig valódi tétje az ellenzék szempontjából, elnézve a támogatottsági adatokat, a jövő évi voksolásokon kizárólag a főpolgármesteri szék megtartásának van. Tavaly áprilisban az ellenzék behúzta a legtöbb fővárosi választókerületet, de figyelmeztető jel lehet számukra, hogy a budai és belpesti elitkerületeken kívül a kormánypártok mindenhol erősíteni tudtak 2018-hoz képest. Vagyis amennyiben az ellenzéki jelöltek egymással szemben indulnak el, könnyen a kormánypártok jelöltje lehet a befutó. Gyurcsányék izmozásából világosan látszik, hogy az ellenzék számára elérhető legnagyobb presztízsű pozíciót maguknak akarják, kérdés viszont, hogy az ellenzék a várható nagy veszekedés után nem esik-e két szék között az asztal alá.
Mivel az EP-választás tisztán listás szavazás, az ellenzéki pártokra semmilyen együttműködési kényszer nem nehezedik, azt a Fidesz-KDNP várható nagyarányú győzelme miatt legfeljebb helyosztóként foghatják fel, amelyen felállíthatják a saját erősorrendjüket.
Az ebből fakadó helyezkedés és torzsalkodás előre garantálható, a végkifejlet pedig egy vidéki kocsma átlagos péntek esti késdobálásával mérhető majd össze, azzal a különbséggel, hogy az úri közönségben itt legfeljebb politikai áldozatok lesznek.
Ha a ciklus első évére az előbb azt mondtuk, kihívásokkal telinek bizonyult, akkor az előttünk álló hónapokra sem mondhatunk mást, mint hogy kutya keménynek ígérkeznek. Bár jó eséllyel az infláció az idei év második felében már érzékelhetően csökkeni fog, de a szomszédságunkban zajló háború miatt továbbra is kiszámíthatatlan marad a külgazdasági környezet. Ahogy sajnos intő jelek mutatnak rá, hogy a fiskális és a monetáris politika sem mindig egy irányba húzza a gazdaság szekerét, márpedig az egyenletes gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése enélkül az összhang nélkül nehezen elképzelhető.
Az igencsak emberpróbáló helyzetben sokat jelent a sziklaszilárd felhatalmazású és stabil társadalmi támogatottságú kabinet, amely biztos kézzel tudja vezetni az országot.
Abból a Szlovákiából nézve, ahol a súlyos gazdasági krízishelyzetben hosszú hónapokig korlátozott jogkörű ügyvivő kabinet áll a kormányrúdnál, pontosan érzékeljük ennek jelentőségét.
Megjelent a Magyar7 2023/15. számában.
