2021. október 5., 10:35

Egy bedrogozott szlovákiai sofőr halálra gázolt egy 20 éves lányt Magyarországon

Hétfőn hajnalban egy szlovák állampolgárságú férfi két kerékpárost is elgázolt Nyugat-Magyarországon. Előbb Jánossomorján egy 20 éves lányt, majd Mosonmagyaróváron egy másik biciklistát sodort el egy 35 éves férfi, aki magyar lapértesülések szerint drog hatása alatt állt. 

mercedes
Képünk illusztráció.
Fotó: unsplash.com

A Blikk írta meg, hogy az osztrák határ mellett fekvő Jánossomorján elgázolt fiatal lány, a 20 éves Budai Viktória nem élte túl a balesetet. Budai a helyi kézilabdaklub kapusa volt. A rendőrség honlapján azt írta, a férfi le sem lassított a balesetet követően, segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről Jánossomorján és Magyaróváron is. 

A rendőrség hivatalosan ugyan nem erősítette meg, hogy a balesetekért ugyanaz a sofőr a felelős, de a Telex.hu-n és a Blikk-hu-n is azt írják, ugyanaz a 35 éves, fekete Mercedes terepjárót vezető, szlovák állampolgársággal rendelkező férfi okozta mindkét balesetet.

A férfit a rendőrség már hétfőn délben elfogta, halálos kimenetelű közlekedési baleset okozásának és segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.