2023. április 21., 07:44
Frissítve: 2023. ápr. 21. 23:57

Hit és elszántság - A nemzet templomában emlékeztek Duray Miklósra

Örökségéhez, jelentőségéhez méltó helyen és módon emlékeztek meg a tavaly decemberben, 77 éves korában elhunyt Duray Miklósról. Az elmúlt évtizedek legmeghatározóbb felvidéki magyar közszereplőjének tiszteletére az Országházban, a felsőház üléstermében rendeztek emlékkonferenciát.

parlament
Fotó: MTI

Mit üzen Duray Miklós és öröksége a világ magyarságának? Ezt az egyszerre igen magától értetődő és az életmű mérete és jelentősége miatt tulajdonkoppén alig megválaszolható kérdést járták körbe a konferencia előadói és a meghívott, mintegy 200 fős vendégsereg.

Az előadások sorát Semjén Zsolt nyitotta. A magyar kormány miniszterelnök-helyettese nyitóbeszédében azt fejtegette, 

Duray Miklóst nem lehet kitörölni a magyar nemzet történelméből!

A Pro Minoritate Alapítvány mellett társszervezőként megjelenő Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, Deli Gergely Duray "közös jövőnkért folytatott küzdelmét" emelte ki, emlékeztetve, az NKE indulásakor az óradó tanárok sorában ott találjuk Duray Miklóst is, aki a Nemzetismeret tárgy keretében átfogó tablót adott a diákoknak az egyetemes magyarságról. 

Németh Zsolt, a parlament Külügyi Bizottságának elnöke nagyívű, az egyébként is magas színvonalú előadások közül kiemelkedő beszédet mondott. Németh a "nemzet Duray Miklós utáni korszakáról" beszélt, kihangsúlyozva, sorsunk attól függ, használni, alkalmazni tudjuk-e a Miklóstól tanultakat, vagy elvetjük őket és megfeledkezünk azokról a harcokról és tettekről, amelyek mindannyiunk számára például szolgálhatnak.

Beszédet mondott a szlovák kormány korábbi miniszterelnöke, Ján Čarnogurský is. Bár Čarnogurský nyilván szlovák szempontból, magyar fülnek kissé talán idegenül értékelte Duray pályafutását és azt a korszakot, amelyben ő volt a felvidéki magyarság talán legmeghatározóbb politikusa, kihangsúlyozta,

a magyar és szlovák nemzet együttműködése, amelyért Duray is küzdött, megfellebbezhetetlen történelmi parancs és több lenne a két nemzet képességeinek összességénél.

A bevezető előadások sorát és ezzel a konferencia első részét végül Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke zárta. Forrő elsősorban Duray hitét és elszántságát emelte ki, azt, hogy amikor szükség volt rá, szorgalmazta a felvidéki magyar politikai szereplők együttműködését, de nem engedett a különböző gazdasági lobbicsoportoknak.

A konferencia második részében panelbeszélgetések és szakmai előadások váltották egymást. Bárdos Gyula, Csemadok-elnök, Tőkés László erdélyi református püspök és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetője személyes hangvételű visszaemlékezések mentén járták körbe Duray rendszerváltás utáni politikai pályafutását. A moderátor, a magyar parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságát vezető Pánczél Károly kijelentette,

Duray túlnőtte a felvidéki magyar politikát, egyetemes magyarságban gondolkodott.

Ezt követően Bukovszky László, a szlovák kormány kisebbségi biztosa adott rendkívül érdekes beszámolót Duray Miklós és az őt vegzáló csehszlovák állambiztonság "kapcsolatáról", majd Szekeres Zsolt, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány vezetője tekintette át Duray amerikai kiutazásának és kinn tartózkodásának körülményeit.  Horony Ákos az Együttélés megalakulásának történetét járta körbe, kihangsúlyozva, mennyi ma is jelentős, haszonnal alkalmazható gondolat található a Duray által hátrahagyott írásokban. 

A szakmai előadások sorát Molnár Imre történész, kultúrdiplomata zárta. Molnár, aki az Esterházy-hagyaték ápolásában elévülhetetlen érdemeket szerzett, Duray Miklós és a mártír gróf pályaívének párhuzamaira fűzte fel előadását, amely az "Esterházy János példájának jelentősége Duray Miklós életművében" címet viselte.

Molnár előadásában arra a kevéssé ismert tényre hívta fel a hallgatóság figyelmét, Duray írásaiban, publicisztikáiban milyen fontos szerep jutott Esterházy gróf életének és munkásságának.

A zárópanelben Duray kollégái, pályatársai emlékeztek vissza a magyar nemzetpolitika intézményesülésének korszakára, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójára. Tabajdi Csaba, az MSZP korábbi országgyűlési képviselője, Szabó Tibor és Entz Géza, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnökei, valamint Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, rendszerváltó politikus Tárnok Balázs által vezetett közös panelje a konferencia egyik legtartalmasabb, legszórakoztatóbb blokkja volt. A hallgatóság nevetésétől kísért személyes visszaemlékezéseknek, anekdotáknak, történeteknek, illetve Gyurcsík Iván, Duray korábbi munkatársa záróbeszédének köszönhetően a konferencia alanyához és helyszínéhez méltó hangulatban zárulhatott a rendezvény.

A Duray-emlékkonferenciáról részletesebben is beszámolunk a Magyar7 hetilap következő számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.