Csáky Csongor: Mi, magyarok világnemzet vagyunk
Mi, magyarok világnemzet vagyunk - jelentette ki a Rákóczi Szövetség elnöke vasárnap Sátoraljaújhelyen, a III. Összmagyar Középiskolás Tábor megnyitóján.

Csáky Csongor a megnyitón elmondott köszöntőjében leszögezte, azért vehetnek most részt a gyerekek a táborban, mert évekkel ezelőtt a szüleik úgy döntöttek, hogy magyar iskolát választanak nekik.
Hozzátette, a diaszpórában élőknek fontos, hogy vasárnapi iskolába vagy magyar közösségbe járjanak, ezzel erősítve nemzetünket.
A tábor kapcsán Csáky Csongor úgy fogalmazott, ez egy befektetés a magyar nemzet jövőjébe. Kiemelte: amellett, hogy itt találkozhatnak a különböző országokban élő fiatalok, az is fontos, amit "innen elvisznek magukkal".
- húzta alá.
A táborozók előadásokon, sportprogramokon, színházi előadáson és a környék nevezetességeit bemutató kirándulásokon vehetnek részt az egy hét alatt.
Sátoraljaújhelyen kívül még két helyre szervez tábort augusztusban a Rákóczi Szövetség: Székesfehérváron az önkormányzattal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve hetedik alkalommal színjátszó tábort tartanak augusztus 10. és 20. között, Orfűn pedig a Kárpát-medencei Vitorlás Táborba várják a Partiumból és a Vajdaságból érkező gyerekeket augusztus 12-étől 16-áig.