2018. szeptember 11., 15:27

Botrány: magyarellenes ítéletet hozott a nagyváradi ügyészség

Alaptalannak minősítette a nagyváradi ügyészség a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) büntetőjogi feljelentését, amelyben azt kifogásolta, hogy ismeretlen elkövetők május végén magyarellenes falragaszt helyeztek ki a törvényszék épületére.

magyargyalazo-szoveg.jpg
Fotó: Facebook

„Románok vagyunk, és megvédjük földünket, népünket és történelmünket" – olvasható a plakáton, majd az áthúzott Magyarország felirat alatt a magyarokat minősíthetetlenül trágár módon gyalázó üzenet következik.

Az RMDSZ nagyváradi szervezete Botházy Nándor ügyvezető elnök képviseletében 2018. június 7-én iktatta a rendőrségen azt a feljelentést, amelyben a hatóságokat arra kéri,indítsanak eljárást ismeretlen elkövető ellen, továbbá közösség elleni uszítás és diszkrimináció bűntette miatt vonják felelősségre azt, aki a magyarokat trágár módon gyalázó, a magyar közösség és Magyarország ellen uszító román nyelvű plakátot kiragasztotta.

Az ügyészség képviselői majd három hónapos nyomozást követően hivatalos átiratukban arról értesítették az RMDSZ helyi szervezetét, hogy a falragasz szövege nem tartalmaz uszító elemeket, ezért nem minősíthető bűncselekményként.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.