2024. március 5., 18:36

Az nem diplomáciai teljesítmény, ha az ember csak azzal beszél, akivel mindenben egyetért

Az nem diplomáciai teljesítmény, ha az ember csak azokkal beszél, akikkel mindenben egyetért, az igazi teljesítmény a kapcsolattartás azokkal, akikkel bizonyos kérdésekben eltérő állásponton van - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter
Fotó: MTI / Máthé Zoltán

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával közösen tartott sajtóértekezletén megkérdezték a lengyel kormányfő által vele szemben megfogalmazott bírálatról is, amelyben

Donald Tusk azt kifogásolta, hogy az Antalyai Diplomáciai Fórumon együtt vacsorázott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.

Erre reagálva Szijjártó Péter kifejtette, hogy a magyar és a lengyel nemzet között nem pusztán barátság, hanem testvériség is van, amely véleménye szerint „kibírja az ilyen politikai epizódokat is, mint amiket Lengyelország miniszterelnöke az elmúlt néhány hétben produkált”.

Egyszerűen tiszteletben kell tartani, hogy mást gondolunk a béke lehetőségéről Ukrajnában.

Mi egy békepárti kormány vagyunk, Lengyelország kormánya pedig inkább háborúpárti álláspontot képvisel” - mondta.

Majd arról számolt be, hogy a törökországi fórum majdnem olyan, mint egy ENSZ-közgyűlés, és ennek a gálavacsoráján hat vagy hét külügyminiszterrel ült egy asztalnál, köztük orosz hivatali partnerével.

És ha az ember mellette ül egy külügyminiszter kollégának, akkor általában beszélgetnek.

Az a helyzet, hogy van egy ilyen feladatunk nekünk, külügyminisztereknek, hogy kapcsolatot tartsunk egymással” - jelentette ki.

A diplomáciában azt hiszem, hogy a teljesítmény az, hogy az ember kapcsolatot tart azokkal is, akikkel nem ért mindenben egyet.

Szerintem az nem diplomáciai teljesítmény, ha az ember csakis azzal beszél, akivel mindenben egyetért” - vélekedett.

A miniszter végül

leszögezte, hogy ha lesz lehetősége, vagy szükség lesz rá, akkor a jövőben is tárgyalni fog az orosz kollégákkal.

„És szerintem Lengyelország miniszterelnöke meglepődne, ha tudná, milyen hosszú azoknak az európai politikusoknak a listája, akik az elmúlt években arra kértek fel engem, hogy segítsek nekik kapcsolatot teremteni az oroszokkal, találkozót összehozni, vagy csak juttassak el nekik egy üzenetet” - emelte ki.

„Sőt, volt olyan ország is, ahol egymással szemben lévő oldalak képviselői is kérték ezt tőlem, úgyhogy a jövőben is, ha van ilyen kérés, természetesen szívesen segítek” - tette hozzá.

Mark Rutte holland miniszterelnök esetleges NATO-főtitkárrá választása kapcsán pedig elmondta, hogy

a magyar kormány biztosan nem tudja olyan személy megválasztását támogatni, aki „korábban térdre akarta volna kényszeríteni Magyarországot”.

„Nagyon fura lenne, ha egy ilyen ember jelöltségét a magyar kormány támogatná” - közölte.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.