Az erdélyi magyar sajtó szerint a legek kongresszusát tartotta az RMDSZ
Az erdélyi magyar sajtóban közölt véleménycikkek szerint a leglátványosabb, de a "legtétnélkülibb" kongresszusát tartotta a hét végén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

A kolozsvári Szabadság véleménycikkírója szerint a leglátványosabb kongresszus vélhetően a legdrágább is volt. "Impozáns rendezvény volt, fényűzés, csillogás, mosoly, elégedettség s az unalom határát súroló tétnélküliség. (.) Lehetett volna egy verseny - egy tét is! - a kongresszuson: az európai parlamenti képviselők rangsorolása. De ezt úgy látszik, nem merte a vezetőség a küldöttekre bízni" - fogalmazott a Szabadság cikkírója.
A Krónika vezércikkírója szerint a szövetség erődemonstrációnak szánta a 14. kongresszusát. A megannyi "önvállonveregetés", az elért eredményeket sorjázó "termelési beszámoló" és sikerpropaganda, továbbá a hazai és külföldi partnerek, illetve politikai ellenfelek részéről érkező méltatás abban erősíti meg az alakulatot, hogy joggal érezheti nyeregben magát - tette hozzá. A Krónika cikkírója szerint mindez az EP-választások előtt érthető is, hiszen a tábort csak azáltal lehet felrázni, a híveket lelkesíteni, ha a szövetség felmutatja nekik, mennyire erős. Egy jövőkép megrajzolásához azonban az kell, hogy az ebben rejlő iránymutatások az idei, jövő évi választások után se merüljenek feledésbe.
A Székely Hírmondó című napilap véleménycikkének szerzője úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ politikai hitelkártyájáról naponta pörögnek lefele az egységek, hiszen - Facebook-bejegyzések tanúsága szerint - sokan megbocsáthatatlannak tartják, hogy a szövetség kiáll a "főkorruptnak" kikiáltott szociáldemokrata pártelnök mellett, és nem pártolja a volt korrupcióellenes főügyészt.
A cikkíró szerint a szervezet jól érzékeli, hogy valamerre mozdulni kell, hiszen a régi szlogenek ki tudja hányadszori előrángatásával aligha lehet elvinni voksolni az egyre fásultabb szavazókat a következő bő másfél év három választásán.
összegezte a Székely Hírmondó cikkírója.
A Háromszék című napilap vezércikkírója a kongresszuson magyarul megszólaló román politikusok szövegeiből azt olvasta ki, hogy a bukaresti alakulatok nem annyira a romániai magyar közösség képviselőjeként, hanem olyan pártként tekintenek az RMDSZ-re, amellyel nem árt jóban lenni, mert szükségük lehet rá a parlamenti többség kialakításához.
"Ez pedig nem sikere, hanem éppenséggel kudarca az RMDSZ-nek. Akkor tudnánk ugyanis maradéktalanul örülni a magyarul beszélő román politikusoknak, ha nem csupán az RMDSZ-t udvarolnák körül pár tucat parlamenti voks reményében, hanem abban versenyeznének, ki tud nagyobb mértékben hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar közösség otthon érezze magát Romániában" - vélte a Háromszék cikkírója.
A Maszol.ro portál véleménycikkírója szerint a tétnélkülinek tartott kongresszus az erdélyi magyarság jövőjével foglalkozott, ennek pedig van tétje. A siker azonban nemcsak az RMDSZ-en múlik, hanem azon, hogy tud-e szerezni a szövetség elegendő szövetségest programjainak támogatására. A cikkíró szerint a szövetség az első visszaigazolást a májusi EP-választásokon fogja megkapni.