Az ELTE joghallgatói újabb világversenyen szereztek dobogós helyet
Az eddigi eredményeket felülmúlva harmadik helyen végeztek az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatói a Párizsban megrendezett Nemzetközi Kereskedelmi Mediációs Versenyen.
A párizsi székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Kamara 15. alkalommal rendezte meg legjelentősebb ismeretterjesztő eseményeként a februári versenyt azzal a céllal, hogy a nemzetközi hallgatóság alaposan megismerje a mediációban rejlő lehetőségeket, egyben nemzetközi tapasztalatokat gyűjtsön az alternatív vitarendezés témakörében.
Idén 66 egyetem csapata mérte össze tudását Párizsban több mint 150 mediációs ülés szimulációja során.
Az egyhetes versenyen a korábbi évekhez hasonlóan több mint 500-an vettek részt, nemcsak hallgatók, hanem mediátorok és mediációs szakértők is. Így az ülésszimulációk mellett a versenyzők a világ legkiválóbb szakembereivel tudtak beszélgetni, eszmét cserélni.