Aki ezer szállal kötődött Felvidékhez – Görgey Gábor emlékére
„Én még egy szemérmes generációból származom” – mondatja Örley Dénes tábornokkal, a Galopp a vérmezőn hősével a 92 évesen, stílusosan a Költészet napján elhunyt Görgey Gábor. Görgey Arthur néven anyakönyvezték, nem véletlenül. A híres tábornok az apai dédnagybátyja volt, s csak Sík Sándor tanácsára változtatta meg a keresztnevét. Szinte egy percig sem élt híres hősre árnyékában, de mindent megtett azért, hogy annak a világosi csatamezőn bepiszkított nevét tisztára mossa. Hogy milyen sikerrel, azt majd az utókor dönti el, ő viszont (főleg) drámáival végleg beírta magát a magyar irodalom aranykönyvébe.
1929 novemberében született, s bizony nem lehetett Görgey Arthur néven karriert csinálni. Híres/hírhedett dédnagybátyját, aki megélte a XX. századot, sokan tartották az 1848-as eszmék elárulójának, aki Világosnál letette a fegyvert, s az azt követő években, – amikor ezreket végeztek ki, s megint ezrek menekültek el Magyarországról – nyugodtan élte az
életét, s folytathatta eredeti, vegyészmérnöki szakmáját. Az ifjú Görgey már gimnazista korában küldözgette verseit a Vigiliába, s a háború után úgy döntött, angol-német szakon folytatja tanulmányait. A kommunisták bosszúját így sem kerülhette el, 1951-ben családjával együtt mint osztályidegent a Heves megyei Csány községbe telepítik, sőt alig pár évvel a második világégés után a kommunista diktatúrában is megtapasztalhatja a munkaszolgálat borzalmait. De mint író, sokat profitál az akkori élményeiből, s megírja a Galopp a vérmezőn című drámáját, amelynek főhőse, Örley Dénes tábornok szintén megkapja a végzést, s 24 órát kap arra, hogy összepakoljon (max. 250 kilót), s másnap már viszik is a kiszemelt „magyarországvégi” tanyára.
– mondja cinikusan a szomszédasszonyának Örley, akinek a szerepét annak a Mensáros Lászlónak írja, aki a sarokról integet barátjának, amikor a teherkocsi kifordul a sarkon. A színdarabot az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából a kassai Thália Színház is bemutatta Makk Károly rendezésében, Örley szerepében Pólos Árpáddal.
Az anyai ágon Sárosból származó Görgey nem ekkor találkozott először és utoljára felvidéki színpaddal. Handabasa, avagy a fátyol titkai című darabját Konrád József rendezésében 1969-ben mutatta be a komáromi Magyar Területi Színház, míg a Teátrum Színházi Társulás alig egy évvel a magyarországi bemutatója után viszi színre a Görgey című darabját, amely nem róla, hanem a világosi csatavesztésről szól. Sokáig tartott, amíg eljutott eddig a drámáig.
– mondja egy korábbi interjújában, s bár sokáig hezitál, végül a dráma elkészül. A hatalom képtelen természetrajzát mutatja meg világsikerig eljutó első színdarabja, a Komámasszony, hol a stukker? című groteszkje is, amelyet évtizedek óta játszanak óriási sikerrel Budapesttől Pozsonyon át New Yorkig. Drámaíróink közül a XX. század második felében rajta kívül csak Örkény jutott el a a világhírig. A darabot bemutatta a kassai Thália is (érdekes, hogy ilyen tekintetben a kassaiak mindig sokkal bátrabbak voltak a komáromiaknál) Horváth Lajos rendezésében (az előadásban Dudás Pétert, Fabó Tibort, Pólos Árpádot és a két Bocsárszkyt láthattuk), s emlékezetes volt a pozsonyi főiskolások előadása, amelyet Peter Kováč rendezésében 2006 óta tart műsoron az Astorka. Az előadást Peter Mankovecký rendezte, az akkor főiskolás Marián Miezgával, Vladimír Kobielskyvel, Lukáš Latinákkal, Jakab Róberttel és Juraj Kemkával. Az előadás azóta is levehetetlen a színház műsoráról, sőt bejárták vele az egész világot. Nemrég Halasi Imre rendezésében játszotta a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház is.
1944 tragikus és zűrzavaros karácsonyára, az 1951-es kitelepítésre s a felvidéki gyökereihez tér vissza a Volt egyszer egy Felvidék című 1989-ben megjelent regényében is, amelyben kulcskérdéseket tesz fel: Milyen volt ez a régi Felvidék? Mi történt a kitelepítettekkel 1951-ben? Hogyan süllyedt el egy történelmi osztály? Sokoldalú alkotó volt, első verseskötete, a Füst és fény pár nappal az 1956-os forradalom kitörése előtt jelent meg, sok-sok dráma és regény fűződik a nevéhez, ahogy megmártózott a nagypolitikában is. Volt országgyűlési képviselő, a Magyar Pen Club elnöke, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, s jó egy évig kulturális miniszter is. Sok könyve közül emeljük ki a 2011-ben megjelent Öt arckép című kötetét, amelyben öt egykori barátjára, Kosáry Domokosra, Vas Istvánra, Pilinszky Jánosra, Darvas Ivánra, s a már említett Mensáros Lászlóra emlékezik. A történelmi szembenézésre való teljes képtelenségünkkel szembesít a 2005-ben megjelent A kivégzés éjszakája című regénye, amely azt vizsgálja, volt-e közünk nekünk, magyaroknak a holokauszthoz, vagy csak vétlen elszenvedői voltunk a második világháború borzalmainak…
A végére hagytam egy személyes emlékemet. 1994-ben, Balassi Bálint halálának 400. évfordulóján úgy döntöttünk Budapesten tanuló határon túli diákok, hogy bemutatjuk a Szép magyar komédiát, Balassi egyetlen színdarabját. A szöveget elolvasva azt túl archaikusnak találtuk, s féltünk, mind a játszók, mind a közönség gyomrát megfekszi a sokszor bizony nehezen érthető szöveg. Ekkor kaptunk egy fülest, hogy a hatvanas évek végén, amikor Esztergomban bemutatták a darabot, azt felfrissíttették Görgey Gáborral. Így jutottam el az íróhoz, akivel a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában találkoztunk, s megkaptam tőle az esztergomi előadás szövegkönyvét. Meghívtuk a bemutatóra is. Vártuk, de nem jött. Az előadás és azt követő bankett után az üzenetrögzítőnkön várt egy üzenet; végtelenül szégyelli magát, de eltévedt a Budaörsi úton, s mire betájolta a Nemzetközi Előkészítő Intézet épületét, addigra már túl lehettünk az előadás felén, s szemérmes úriemberként inkább visszafordult. Hiába, akkor még nem volt mobiltelefon a mellényünkben.
