2018. augusztus 18., 12:00

Adóelkerülés céljából párttá alakul a Soros-féle Migration Aid

Pártot alakítanak Soros György migrációért felelős helytartói, hogy ne kelljen adózni a spekuláns támogatásai után. A Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott a Migration Aid, hogy ezzel új dimenzióba lép a hatalommal vívott harcuk. Stílszerűen Éjjeli Őrség lesz a nevük, mint a népszerű orosz vámpír-trilógiának.

siewert-andras.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Archívum

A Migartion Aid pénteken jelentette be, párttá alakulnak, nehogy adózniuk kelljen a Soros György által finanszírozott lobbitevékenységük után - írta a Pesti Srácok. Mint a bejegyzésben kifejtették, a bevándorlási különadóról szóló törvény értelmében nem lehet az adó alanya párt vagy pártalapítvány. Ezért Siewert András és a Migration Aid több önkéntese 2018. augusztus 20-án bejelentik az Éjjeli Őrség nevű politikai párt megalapítását.

Mint az origo.hu bejegyzésének szerzője megállapítja:

a Migration Aid nevezetű Soros-bábszervezet vezetője még idén márciusban elképesztően zavaros magyarázkodásba kezdett, miután a Magyar Idők leleplezte, hogy illegális listázásba kezdtek a tranzitzónában és Soros érdekeit képviselik. Siewert András kusza összeesküvéselméletet adott elő valamifajta titkosszolgálati akcióról, de állításait semmivel nem igazolta.

Soros György
Soros György
Fotó:  Archívum

A Migration Aid egyébként azt javasolta, hogy vegyes, magyar és migránscsaládokból álló falvat, kísérleti életteret hoznának létre Magyarországon. Az ötlet egyik vezetőjüktől, Siewert Andrástól származik, aki nem titkolja, hogy Soros állítólagos emberbaráti akciói valójában azt a célt szolgálják, hogy maximalizálják politikai befolyását Magyarországon.

siewert-andras.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.