2021. október 26., 19:28

A velencei bíróság hat évre csökkentette a veronai busztragédiát okozó sofőr börtönbüntetését

Az illetékes velencei fellebbviteli bíróság kedden tizenkét évről hat évre csökkentette a 17 halálos áldozatot követelő veronai busztragédiát okozó sofőr, V. János börtönbüntetését.

veronai buszbaleset
Fotó: TASR/Ap

Az ítéletet Alberto Pallotti, az olaszországi közúti balesetek áldozatait és családtagjait képviselő non profit szövetség (Aifvs) elnöke mgerősítette az MTI-nek.

V. János ellen 2018-ban indult per,

2020-ban első fokon a szabadságvesztés mellett eltiltották Olaszországban a járművezetéstől, és az ügyészség 5 millió euróban szabta meg az áldozatok után járó kártérítés összegét.

Az első fokú eljárást Verona, a másodfokú tárgyalást Velence fellebbviteli bíróságán tartották.
V. János vezette azt az autóbuszt, amely a Szinyei Merse Pál gimnázium diákjait és kísérőiket szállította. 2017. január 20. éjszaka az autóbusz Verona közelében az autósztráda szalagkorlátjához sodródott, majd a közeli felüljáró oszlopába csapódott és kigyulladt. Tizenheten veszítették életüket, a tanulókat mentő és súlyos sérüléseket szenvedett Vígh György tanár két évvel később hunyt el.

Alberto Pallotti, az Aifvs elnöke az MTI-nek nyilatkozva "az igazság vereségéről" beszélt. Pallotti személyesen volt jelen az ítélet felolvasásakor.

Pallotti hozzátette,

az olasz törvények értelmében az elítéltnek ebből legalább két és fél évet börtönben kell letöltenie, a többit az olaszországi börtönök túlzsúfoltsága miatt akár el is engedhetik neki.

Szabadságvesztését olasz büntetés-végrehajtási intézetben kell megkezdenie, majd kérvényezheti Magyarországra történő áthelyezését.

Nem jó kifejezés az, hogy a hozzátartozók csalódottan fogadták a bírósági döntést. Nagyon nehéz megmagyarázni a családtagoknak, miért enyhítették az elkövető börtönbüntetését

- mondta a közlekedési balesetek áldozatait és családtagjait képviselő országos szövetség vezetője.

A veronai autóbusz-balesetben elhunytak nem kaptak igazságot

- nyilatkozta Pallotti.

Az Aifvs ügyvédje Davide Tirozzi szerint V. János ügyvédjei és az ügyészség megállapodása vezetett az enyhített ítélethez.
A sofőrt tavaly nyáron első fokon 12 évre ítélték.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.