A választások tétje – szubjektív szemmel

106 éve, amióta Trianonban „szétszálazódott” a történelmünk és nem egy nyomvonalon, hanem párhuzamosan gördül az anyaország, a Felvidék, Erdély, Kárpátalja és Délvidék, valamint a diaszpóra történelmének kereke, mindig is hatással volt Budapest politikája az elszakított nemzetrészekre. Volt, hogy magunkra hagytak; volt, hogy magukhoz öleltek. Volt, hogy „Csehszlovákia belügye” voltunk és volt, hogy parazitának néztek, s én magamat is beleéreztem a 20 millió román közé, aki el akarja majd venni a magyarországi munkavállaló állását és betegellátását. A mindenkori magyar kormány nemzetpolitikájának következménye a kisebbségi sorban élő magyar közösségek belső biztonságérzete.

Ebben a vonatkozásban az első meghatározó emlékem az Antall-kormányhoz kötődik és Antall József miniszterelnök ominózus mondatához, hogy ő „lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke” kíván lenni. Ez a fél mondat engem felemelt és legalább 10 centivel a föld fölött éreztem magam. Igazából azért volt kimondhatatlanul jó, mert azt éreztem, hogy felvállalt a nemzetem.

Odaálltak a hátam mögé. Meggyőződésem, hogy Antall József lelki vállalását Orbán Viktor kezdte mindennapi valósággá, érezhető törődéssé alakítani.

Zúdul ránk is a sok-sok információ, hogy mi a tétje az április 12-i választásoknak… Béke, vagyis a háborúból való kimaradás, a magyar nemzeti szuverenitás megtartása, a rezsicsökkentés megőrzése, a családtámogatási rendszer fenntartása, a 13. és 14. havi nyugdíj gyakorlata, a határozott nemzeti érdekképviselet, a migránsmentes ország, a keresztyén értékrendű társadalmi rend megőrzése… Igen, mindez rendkívül fontos! Én azonban néhány sajátos szempontot szeretnék még odatenni a súlyos érvek mellé. Sajátos, felvidéki magyar szempontokat.

Ennek a választásnak a tétje a határon túli magyar közösségek biztonságának a szavatolása is. Az Orbán-kormány úgy alakította a kül- és szomszédságpolitikáját, hogy annak nagyobb léptéket adott, mint a klasszikus bilaterális kapcsolatok.

A magyar–szlovák viszony most jó, de tudjuk valamennyien, hogy ez nem a nemzetiségi kérdések miatt van így. Ám egy gazdasági együttműködésbe, vagy V4-es léptékbe ágyazva azért nyomatékosan ott van a nemzetiségi kérdés is! Akik még nem szoktak hozzá ehhez az új „kaliberhez”, azok hangoskodnak, hogy „Orbán hallgat a Beneš-dekrétumok ügyében”. Pedig nem! Csak nem pusztán erről beszél, hanem az együttműködés szélesebb spektrumába tette át a nemzetiségi kérdéskört. Az utóbbi másfél évtizedből nem emlékszem egyetlen olyan fontos ügyünkre sem, amelyet ne vállalt volna fel és nem támogatott volna Orbán Viktor kormánya. Meglátásom szerint olyan csomagokba kerültek bele klasszikusan kisebbségi kérdések, amelyekben más, elsősorban gazdasági és/vagy szuverenista érdekek is vannak.

A szlovák értelmiségiek még mindig a kétnyelvű tábláinkon, a „Felvidék” szó használatán és az összetartozást hirdető emlékjeleinken vannak kiakadva, közben a Felvidéken vadonatúj magyar óvodák nőttek ki a földből, magyar iskolák újultak meg, tornatermek épültek, templomokat renováltak és komoly nemzeti műemlékeket állítottak helyre magyarországi hátszéllel és komoly anyagi támogatással.

Ez nem a megmaradást szolgálja csupán, hanem a gyarapodásunkat is! S ha nagyon sarkítani szeretném a dolgot, akkor úgy áll a helyzet, hogy ami fontos a mi magyar közösségünknek és mégsincs rá pozsonyi forrás, ott belép az Orbán-kormány. Mikor épített volna nekünk több tucatnyi modern bölcsődét és óvodát a szlovák állam? Nem tudjuk a választ. Orbán Viktor kormánya ezt megtette. Igaz, legutóbb a Beneš-dekrétumok ügyében nem veszett össze látványosan Robert Ficóval, de azért a földelkobzások kérdése mégiscsak kijutott Brüsszelbe és átlépte a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is. A dunaszerdahelyi összetartozás emlékjel miatti szlovák nacionalista reakcióra is felelhetett volna Budapest akár úgy is, hogy hazazavarja a szlovák nagykövetet. De nem ezt tette. Közben meg kiírták a határon túli egyetemisták számára az idei felsőoktatási ösztöndíj-pályázatot. Döntsön a józan ész: melyik a fontosabb, melyik az építőbb? A pályázatokkal, a kulturális életünk felkarolásával, a tudományos együttműködések lehetőségével és a felvidéki magyar gazdasági élet – a vállalkozások – támogatásával ez a kormány állt mellénk! Ez az, amit én az imént a biztonságérzetünkhöz kötöttem. Úgy áll mögöttünk Magyarország Kormánya, mint ahogy a szlovák kormánynak kellene ott állnia minden egyes állampolgára és állampolgári közössége mögött.

A nemzeti kormány sokat tett az önbecsülésünk megerősödése érdekében is. Valóban jó érzés mostanság magyarnak lenni, még Szlovákiában is.

Főleg, amikor egy-két szlovák kommentelőtől azt olvassuk, hogy egy Orbán Viktor kaliberű hazafi kellene Szlovákia élére is. Amikor szorítanak neki és elismerik a teljesítményét. Minden magyar ember büszke lehet arra, hogy a nemzeti kormány tette fel Magyarországot a nemzetközi politika térképére. Persze, nálunk is megvannak azok, akiknek minden szőlő savanyú, de azért zsigeri gyűlölet nélkül nem lehet leszólni azt a tényt, hogy a világ hatalmi központjaiban pontosan tudják, ki Orbán Viktor és Szijjártó Péter. És amikor Brüsszelben, a magyar miniszterelnök ki meri mondani, hogy „nem hagyom, hogy a hazámat gyalázzák”, azzal minden magyar embernek kicsit párásabb lesz a szeme. Azoknak a magyaroknak mindenképpen, akiket már gyaláztak azért, mert magyarok… Nem beszélve arról, hogy a gazdaságpolitikában – amihez vajmi keveset konyítok – egyre inkább beszélnek egy működő „magyar modellről”. Ez önmagában már majdnem olyan büszkeség, mintha a magyar válogatott dobogós lenne a világbajnokságon. Orbán Viktor és kormánya rengeteget tett a magyar nemzet önbecsülésének helyreállítása érdekében!

Amit ez a nemzeti kormány letett az asztalra az elmúlt bő másfél évtizedben, arról mindenkinek megvan a maga külön bejáratú véleménye. Én elismerem és példaértékűnek tartom az eredményeket.

Elsősorban azért, mert a látható és kézzelfogható tényeken túl, felemelte a magyar emberek tekintetét a porból. Nagy dolog, hogy ez a vezetés nyíltan ki meri mondani, hogy Magyarország és a magyar nemzet fölött úgy hangzott hajdan a trianoni ítélet, hogy kicsi legyen és szegény. Ez a kormány pedig szembe szállt ezzel a végzettel és büszke nemzetet akar, gazdag és erős hátországgal. Az Orbán-kormány minden egyes lépése ezt a víziót hozta és hozza közelebb a valósághoz!

És van még egy „felvidéki magyar tétje” a magyarországi választásoknak. A mi soraink rendezésére, közösségünk mozgósítására gyakorolt hatására gondolok. A határon túli magyarok nagy többsége érti, sőt talán jobban érti és érzi a nemzetpolitika lelki összefüggéseit, mint az anyaországi magyarok.

A nemzeti kormány sikere, a nemzet sikere. Kicsit a mienk is. Amikor Orbán Viktor ott ült a Fehér Házban Donald Trump mellett, arról a felvidéki magyarok többsége is büszkeséggel beszélt. Ez a lelki hatás egyértelmű! A Fidesz-KDNP választási győzelme, komoly lélektani hatással lesz ránk és a jövő évi szlovákiai parlamenti választásokra is. Április 12-én a nemzeti oldal sikere segítség lesz abban is, hogy az egyetlen felvidéki magyar párt jövőre parlamenti párt legyen Pozsonyban. Ha az „odaátiak” meg tudják csinálni az ötödik kétharmadot, akkor jövőre nekünk is meg kell ugranunk a Magyar Szövetséggel az 5 százalékos küszöböt!

Magunkért is és a teljes magyar nemzetért is, jövőnkért is: Hajrá Fidesz, hajrá Magyarország! Fel győzelemre!

A szerző a SJE Református Teológiai Karának oktatója, a Szövetség a Közös Célokért elnöke