A túlélési ösztön mindenkiben kialakul - interjú Dunda Györggyel és Kulin Zoltánnal
Együtt lehet-e élni a háború árnyékával, milyen megkötöttségekkel találkozik az újságíró a háborús Ukrajnában? Bár nehezen megjósolható, mi lesz a konfliktus vége, nem szabad temetni a kárpátaljai magyar közösséget – húzza alá Dunda György és Kulin Zoltán. A kárpátaljai újságírókat a Gombaszögi Nyári Táborban, a Ma7 panelbeszélgetésén kérdeztük.
Hogyan lehet úgy élni, hogy csak a bizonytalanság a biztos az ember életében? Kérdezem ezt azért, mert Dunda Györggyel már több interjút készítettünk, és ezekben arra utalt, hogy az emberek Kárpátalján elfásultak, megtanultak együtt élni a háborúval.
Dunda György: Igen, bármilyen furcsa kijelenteni, az ember azt mondja, megszoktuk. Eleinte feldolgozhatatlan volt – úgy gondoltuk, egy-két hónapon belül befejeződik, azután szépen lassan ott találtuk magunkat a közepében. A Covidhoz szoktam hasonlítani, a járvány idején is egymást követték a hullámok, s úgy éreztük, soha nem lesz vége.
Amikor azt mondtam, hogy megszoktuk, a háborús hétköznapokra gondoltam, az egyre csak növekvő emberáldozatokat, a mindennapos katonatemetéseket nem lehet csak úgy megszokni. Ha a nemzetközi médiát nézzük, hátradőlve a televíziókból azt látjuk, zajlik egy háború, fegyverkészletekről esik szó, stratégiai, biztonsági kérdésekről. A legkevesebbet arról hallunk, hogy ezt a háborút élő emberek vívják – s akár egyik, akár másik oldalon elképesztő magas lehet az áldozatok száma. Ahogy az emberveszteségek Ukrajnában hadititoknak minősülnek, úgy a nemzetközi fősodratú médiában is tabutéma, hogy a háborúba lassan belepusztul az ukrán nemzet legértékesebb, legaktívabb része. Eközben, ha Ungvár belvárosában, a történelmi sírkertben járunk, az embernek nemzetiségtől függetlenül összeszorul a szíve: ereje teljében lévő fiatal katonák sírjai sorjáznak. Na, ez az, amit nem lehet megszokni.
Gyuri az előbb úgy fogalmazott, nem nagyon látni a kiutat a konfliktusból, a helyzet csak egyre rosszabb lesz. Kulin Zoltán is így gondolja?
Kulin Zoltán: Minél tovább húzódik a háború, világos, hogy a veszteségek egyre növekednek. Nemcsak az ungvári Kálvária sírkertben szaporodnak a katonasírok, de minden településen a falutábla elé ki van tűzve az ukrán zászló, ami azt jelenti, hogy abból a faluból valaki már meghalt a háborúban. Egyre több sírhely van a főutak mentén, minden katonasír mellé leszúrnak egy ukrán nemzeti zászlót, függetlenül az elesett katona nemzetiségétől. El kell mondani, Ukrajnában a behívottak nemzetiségét nem tartják számon.
Vagyis azt pontosan lehet tudni, hány magyar nemzetiségű katona esett el a háborúban?
Dunda György: Az ungvári magyar külképviselet nyilvántartása szerint 25 olyan kárpátaljai áldozatról tudnak, akiket sikerült azonosítani, és ők magyar felmenőkkel rendelkeznek. Ennél biztosan nincsenek kevesebben, többen természetesen lehetnek, annál is inkább, mert rendkívül nehéz azonosítani az elesetteket.
A sajtó is csak úgy tud hírt adni az elesett katonákról, hogy a hozzátartozóik, munkatársaik a közösségi médiában közzéteszik, hogy gyászolják az elesettet, vagy az adott önkormányzat beszámol a halálhírről. Fegyir Sándor ungvári professzor, aki bevonult az ukrán hadseregbe, és a hírek szerint Ukrajna budapesti nagykövetének is kinevezhetik, vezet egy nyilvántartást a magyar származású katonákról, akik különböző kárpátaljai alakulatokban szolgálnak. Az ő adatai szerint közel négyszáz magyar katona van a fronton – hogy ezek az adatok mennyire hitelesek, nehéz ellenőrizni.
Kulin Zoltán: Még visszatérve az előző kérdéshez, tovább romlik-e a helyzet, mivel hadiállapot van Ukrajnában, a szólásszabadságot felfüggesztették. A sajtó ilyen helyzetben ideológiai fegyver, oda lő, ahová az adott kormány mondja. Csak olyan fegyvert használ, amit neki megengednek – aki tud a sorok között olvasni, bizonyára rájön, ez mit jelent.
Az ember nehezen tud belegondolni, mit jelent újságírónak lenni egy háborút viselő országban, mindennek tetejébe kisebbségi léthelyzetben. Milyen megkötöttségekkel kell szembenéznie a helyi magyar médiumoknak?
Dunda György: Én egy példát mondanék. Van egy idősebb kollégám, aki már a szovjet érában a nyolcvanas években is a Kárpáti Igaz Szónál dolgozott – ő mondja, soha nem volt olyan nehéz újságírónak lenni, mint manapság. Ugyan a Szovjetunióban is működött a cenzúra, de finomabb, puhább formában – mondja a kollégám, akinek van összehasonlítási alapja. Ami újságíróként a legerősebben hat az emberre, és egy nagyon veszélyes állapot, az öncenzúra. Az ember azon kapja magát… ez nem biztos, hogy így szerencsés, ha megfogalmazom, mert ebből akár nekem, vagy az általam képviselt sajtóorgánumnak is problémája lehet.
Ukrajnában nemrég elfogadtak egy új médiatörvényt, amely nagyon erős állami kontrollt vezetett be. Gyakorlatilag, ha valamely orgánum a hatalomnak nem tetsző módon ír vagy sugároz, elsőre csak figyelmeztetik, másodjára már felfüggeszthetik a működését…
Kulin Zoltán: Bírósági döntés nélkül…
Dunda György: Igen, pusztán politikai akaratból, bírósági eljárás nélkül. Ismerve az ukrajnai viszonyokat, ezek a megkötések sajnos a háború után is fennmaradhatnak.
Zoltán is így látja? Mi lesz a harcok után, visszaállhatnak a háború előtti viszonyok az ukrajnai médiában?
Kulin Zoltán: Ezt a kérdést egyre többen tesszük fel. Ukrajna, miközben honvédő háborút vív, az euroatlanti csatlakozásra készül. Ez utóbbi megköveteli Ukrajnától, hogy fogadjon el bizonyos törvényeket. Háború ide vagy oda, mégis összehívják a parlamentet, hogy egyhangúlag fogadjanak el olyan törvényeket, amelyek az Európai Uniónak tetszők. Ilyen az alkotmánybíróságról vagy éppen a kisebbségekről szóló törvény, amely mindenkinek tetszik, kivéve a kisebbségeket. Vagy ilyen a médiáról szóló törvény, amely megint mindenkinek tetszik, csak éppen a médiának nem. Gyuri már említette, növekszik az állam befolyása – egy példa erre: a Nemzeti Médiahatóság nyolc tagjából négyet az elnök nevez ki, négyet pedig az a parlament, amely az elnök alá van rendelve. Hiába van nálunk parlamenti demokrácia, gyakorlatilag elnöki demokrácia van. A médiatörvény – hiába kifogásolta a Velencei Bizottság – nyelvi kvótákat határoz meg. Január 1-től a regionális televízióknak 90 százalékban államnyelven kell sugározniuk. Ez ellentmond minden Ukrajna által is elfogadott nemzetközi egyezménynek.
Az ukrán alkotmánybíróság szerint nem. És sorolhatnám a példákat… Amibe például az anyanyelvi műsorszolgáltatás szűkítése kapcsán kapaszkodhatunk, az a Velencei Bizottság állásfoglalása, miszerint a 21. században nem lehet nyelvi kvótákat alkalmazni. Vagy éppen kijózanító lehet Kijev számára, hogy a vilniusi NATO-csúcson nem kapott meghívást a szervezetbe, de még egy megfogható útvonalat sem jelöltek ki Ukrajna számára, ameddig nem teljesíti a csatlakozás feltételeit.
Lehet-e reálisan számítani arra, hogy Kijev biztosítja a kisebbségi jogokat? Felvidéki szemmel az ember meglehetősen szkeptikus, hiszen az euroatlanti csatlakozáshoz ugyan meg kell felelni bizonyos normáknak, de utána ezeket már senki sem ellenőrzi.
Dunda György: Ismerve a realitást, a közelmúltat, túl sok illúzióm nincs. Ukrajnával szemben az EU hét különböző területen szabott meg jogharmonizációs kötelezettséget, ezek egyike volt a kisebbségi jogok érvényesítése és a média területe is. Amíg azonban a kisebbségi jogok területén legalább ejnye-bejnyét megfogalmaztak, addig az új médiatörvény ellen nincs kifogás. Mindenbe bele kell kapaszkodnunk, ezért annak is örülnünk kell, hogy egy évvel elhalasztották az elfogadott oktatási törvény teljes körű végrehajtását.
Sok borúlátó jóslat fogalmazódott meg a kárpátaljai magyar közösség jövőjét illetően. A háború előli menekülés nyilvánvalóan újabb komoly vérveszteséget okozott. Mekkorára becsülhető jelenleg a kárpátaljai magyarok lélekszáma?
Kulin Zoltán: Erre megint csak nincs megbízható adat, népszámlálás Ukrajnában legutóbb 2001-ben volt, akkor Kárpátalján 151 ezer magyart írtak össze. A jelenre vonatkozóan elhangzottak nagyon pesszimista jóslatok, hogy alig vagyunk 50 ezren. Vannak ennél optimistább becslések is, amelyek 100-130 ezer közé teszik a közösség létszámát.
Vagy éppen mi szükség van magyar nyelvű médiára? Vagyis a demográfiai adatnak számos területre van kihatása.
Most úgy tűnik, ha Ukrajna megnyeri a háborút, akkor erőtől duzzadva fog fellépni a magyar kisebbség ellen, ha elveszíti, akkor a frusztráltsága miatt lesz ellenséges a magyarokkal szemben. Hogyan maradhat meg ilyen körülmények között a kárpátaljai magyarság?
Dunda György: Egyetértek Zoltánnal, nem állhatunk be azoknak a sorába, akik temetik a kárpátaljai magyarságot. A politikai képviseletnek, a civil szférának, és nekünk is, akik a médiában dolgozunk, mindent meg kell tennünk a kárpátaljai magyar közösség megmaradásáért.
Szerencsére személyesen is tapasztaltam, hogy sokan azok közül, akik a háború elől elmenekültek, hazavágyódnak. Sokan mondják az ismerőseim közül, akik már a háború előtt is kilátástalannak látták az ukrajnai viszonyokat, ha végre béke lesz, visszajönnek a hátrahagyott családjukhoz. Ennek persze fonákja is van, hiszen jelenleg, akik maradtak és hadköteles korúak, nem mehetnek külföldre – ők persze fontolgatják, ha tehetik, elmennek. Vagyis furcsa kettőség van, aki elment, sok esetben szeretne visszajönni, akik maradtak, közülük pedig sokan elmennének. Ha végre béke lesz, sok fog múlni a közösség erőfeszítésein és a magyar kormány támogatásán. A helyzet azért sem reménytelen, mert bár a háború kitörése óta több százezer menekült érkezett Kárpátaljára, ők nagy többségében az eleve ukrán többségű városokban szeretnének megtelepedni. Ha hű maradok önmagamhoz, akkor zárszóként csak ismételni tudom, legyen béke!
Megjelent a Magyar7 2023/30. számában.
