A nemzetpolitika vívmányait a határon túli közösségekben meg kell becsülnünk
"Vasárnap arra szavazok majd, akire eddig minden alkalommal. A nemzetpolitika vívmányait a határon túli közösségekben meg kell becsülnünk, emlékeznünk kell arra, honnan és hová sikerült a magyar-magyar kapcsolatokat és a külhoni magyar intézményrendszert eljuttatni, egy felelős vezetőnek pedig ki kell állnia az eredmények mellett. Pont." - szögezte le Gubík László a Magyar Szövetség elnöke a Facebookon közzétett bejegyzésében.
Fotó:
Katona Tamás
A pártelnök rávilágított: korábban is többször elmondta már, sok helyen és így senkinek nem okoz meglepetést azzal, hogy most vasárnap is arra szavaz majd, akire eddig minden alkalommal.
Vasárnap arra szavazok majd, akire eddig minden alkalommal. A nemzetpolitika vívmányait a határon túli közösségekben meg kell becsülnünk, emlékeznünk kell arra, honnan és hová sikerült a magyar-magyar kapcsolatokat és a külhoni magyar intézményrendszert eljuttatni, egy felelős vezetőnek pedig ki kell állnia az eredmények mellett. Pont.
Amit viszont nem engedhetünk, az az, hogy a magyarországi preferenciáink vagy antipátiáink meggyengítsék a felvidéki magyar közösség erősödő, de még messze nem elég acélos szövetét. Szülőföldünkön egymásra vagyunk utalva, másra sorskérdéseinkben aligha számíthatunk, és ezt mindig, minden egyes alkalommal tudatosítsuk, még mielőtt billentyűzetet ragadnánk, hogy magyar felebarátunkat alaposan a földbe döngöljük - írta bejegyzésében Gubík László.
Ki lehet állni érvekkel és kulturált szótárral is a véleményünk mellett, sehol sincs előírva, hogy ehhez szükséges belegázolni az emberi méltóságba is. Ha ez a hozzáállás válna trendivé, hirtelen lenne értelme megnyitni a fb-ot is. A Hősök tere "bulijának" egyes tegnapi jelenetei csak megerősítik az aggodalmam, mert konzervatív emberként berzengek a jakobinus tempótól. Amit egy 9 milliós társadalom még valahogy elbír, azt egy 400 ezres nemzetrész korántsem biztos, hogy kiállja lélektanilag - fogalmazott.
Vigyázzunk a Hazánkra! - mondták az Ismerős Arcok egy másik helyszínen a koncertjük után,én már csak hozzáteszem, hogy ideát és odaát is - húzta alá.
Címkék