A külhoniak nem lehetnek másodrendű magyarok - interjú Nacsa Lőrinccel
Trianon óta az utóbbi másfél évtized volt a legeredményesebb a nemzeti összetartozásunk szempontjából – hangsúlyozza Nacsa Lőrinc, aki szerint a nemzeti kormány erőfeszítéseinek köszönhetően a magyarországi társadalom viszonyulása is alapjaiban változott meg a külhoni magyarok irányába 2004 decembere óta. A nemzetpolitikai államtitkárt a magyar–szlovák viszony kettősségéről, a kiváló államközi kapcsolatok ellenére elfogadott szájzártörvényről és az április 12-i választásoknak a nemzet és az ország jövőjét befolyásoló tétjéről is kérdeztük.
Tizenhat éve került új alapokra a nemzetpolitika, Ön másfél éve vezeti az államtitkárságot. Túlzás nélkül állíthatjuk, ez az időszak rendkívül sűrű volt történésekben. Hogyan látja a külhoni közösségek jelenlegi helyzetét?
Ha megnézzük az elmúlt 105-106 évünket, magabiztosan kijelenthető, hogy az utóbbi másfél évtized volt a legeredményesebb a nemzeti összetartozásunk szempontjából. Ez azért jó, mert nem hanyatló nemzetpolitikáról kell beszélnünk, hanem azt láthatjuk, hogy Trianon óta az utolsó tizenöt év volt a legerősebb, és azt reméljük, a következő tizenöt év még erősebb lesz. A közösségek erősítését tűztük ki célul, hiszen, ha helyben a közösségek megerősödnek, megőrzik az identitásukat, akkor az egész nemzet erősödik ezáltal. A diaszpórát is bekapcsoltuk a döntéshozatalba és a nemzetpolitika vérkeringésébe. Megerősítettük az intézményes kapcsolattartást, a lelki szövetséget a külhoni magyarokkal.
Érzése szerint ez a lelki áthangolódás a magyar társadalomban is megtörtént? Emlékezhetünk a sajnálatos 2004-es népszavazásra.
A mai Magyarország területén szerintem nem él olyan ember, akinek ne lennének külhoni felmenői, ne lennének olyan rokoni szálai, amelyek valamelyik mai határon túli területre vezetnének. Ez az érzés bennünk van.
Sikerült olyan hálózatokat létrehoznunk, amelyek összekötik a médiamunkásokat, a gyermekpszichológusokat, a sportolókat, a diákokat, a tanárokat. A Határtalanul Program keretében eddig hatszázezer anyaországi diák vehetett részt ingyenes osztálykiránduláson külhoni területen. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, mennyire más ma már a magyarországi társadalom viszonyulása a külhoni magyarokhoz.
Mit lát a következő évekre szóló legnagyobb kihívásnak a nemzetpolitikában?
A legfontosabb, hogy mindenhol megmaradjanak a közösségeink – a szórványban és a tömbben is, és legyen megfelelő politikai képviseletük helyi és országos szinten is. Jelenleg nyilvánvalóan a kárpátaljai magyarság van a legnehezebb helyzetben. Immár négy éve közvetlen háborús fenyegetésben kénytelenek élni, kitéve a kényszersorozásnak.
Működnek a templomok, a bölcsődék, az óvodák, az iskolák. Sőt, háborús helyzet ide vagy oda, tavaly októberben egyetem lett a Rákóczi Ferenc Főiskolából. Óvodát is építettünk a háború ideje alatt, tehát könyvelhetünk el sikereket, de nyilvánvaló, hogy embert próbáló időket él meg a kárpátaljai magyarság, amelyben teljes mellszélességgel ott állunk mögöttük.
A Felvidéken ősszel összevont megyei és települési önkormányzati választásokat tartanak. Ez lesz az első erőpróbája a Magyar Szövetség másfél éve megválasztott új vezetésének. Milyen mozgásteret lát a párt előtt, és milyen esélyeket feltételez?
Az elmúlt években sok kihívás érte a felvidéki magyar politikát: sok nehézség, széthúzás, platformosodás. Emeljük ki azt sikerként, hogy egy magyar párt maradt talpon, a Magyar Szövetség. Ez jó, és véleményem szerint a közösségi érdekek képviseletében a felvidéki magyarságnak egységesen kell fellépnie.
Jön egy fontos helyhatósági választás, majd egy még fontosabb parlamenti választás. Azt látjuk, hogy a lex Beneš és a földelkobzások ellenére a magyar–szlovák viszony az elmúlt tizenöt évben jelentősen javult. Határátkelőhelyek nyíltak, fellendültek a gazdasági kapcsolatok, a nagy európai és világpolitikai kérdésekben egyetértünk a szlovák nemzettel: legyen szó a háborúról, vagy a brüsszeli ukázokról, mint a migráció vagy a gender kérdése. Ezek olyan alapot adnak, amelyben ott van az előrelépés esélye. Abban azonban biztos lehet mindenki, hogy a pozsonyi parlamentben nem tartják fenn a helyeket a magyar képviselőknek. Ha nem a magyar képviselők fognak ott ülni, akkor a szlovákok döntenek a magyar kérdésekről is. Meg vagyok győződve arról, ha a Magyar Szövetség ebben a ciklusban ott lett volna a parlamentben, akkor a lex Beneš sem így alakult volna.
Említette, hogy az utóbbi másfél évtizedben sokat javult a magyar–szlovák viszony, mégis átment a pozsonyi parlamentben a lex Beneš és napirenden van a dunaszerdahelyi emlékmű ügye. Utóbbi a romániai Beke-Szőcs perre emlékeztet, amellyel a hatóságok szándéka nyilvánvalóan a magyarság megfélemlítése volt. Hogyan kell ezt a kettősséget értelmezni?
Van egy jó példa előttünk, a Szerbiával való történelmi megbékélés, és a magyar–szerb stratégiai partnerség. Ha valaki húsz évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy a magyar–szerb viszony lehet ilyen is, akkor nem biztos, hogy elhiszem. Hála Istennek, mostanra már Szlovákiában sem azt az időszakot éljük, amikor meghurcolták Malina Hedviget, vagy a DAC-szurkolókat minden ok nélkül megverték, túlkapások történtek, hanem egy sokkal jobb, sokkal konszolidáltabb időszakot élünk. Szerintem mindenkinek tudatosítania kell – szlovákoknak, cseheknek, magyaroknak, horvátoknak és a többieknek is, hogy itt, Közép-Európában együtt kell működnünk. Kis országokként a nagy világgazdasági átalakulásban, világrendszerváltásban egyedül nem tudunk boldogulni, csak akkor, ha megtartva a nemzeti identitásunkat együttműködünk, legfőképpen politikai és gazdasági területeken.
Nemcsak a szlovákokkal tárgyalunk, ott állunk a felvidéki magyarok mellett – a földelkobzások ügyében jogi segítséget nyújtunk. Együttműködünk felvidéki magyar jogi és magánszemélyekkel is, így biztosítva a segítséget mindazoknak, akik a magyarságuk miatt jogsérelmet szenvedtek el. A történelmi hűség kedvéért mondjuk el, a Beneš-dekrétumok kapcsán felvethető a németek felelőssége, hiszen a szlovák uniós csatlakozás feltételéül szabhatták volna, hogy Pozsony vegye ki a jogrendjéből az elnöki rendeleteket. Ezt mi nem tehettük meg, hiszen Szlovákiával egy időben csatlakoztunk az Európai Unióhoz.
Elmulasztott lehetőségről beszél a németek részéről. Most milyen út kínálkozik arra, hogy a lex Beneš ügye megnyugtató módon rendeződjön?
Az Európai Unió már 2018 óta élénkebben érdeklődik ezen ügyek iránt, mégsem történt különösebb előrelépés. Biztos fontosak a nemzetközi fórumok is, én alapvetően azt gondolom, ezeket a kérdéseket a kölcsönös tisztelet alapján álló párbeszéddel lehet rendezni. Magyarországon a szlovák kisebbség az Alaptörvényben rögzített 13 őshonos, elismert nemzetiséghez tartozik. Van parlamenti reprezentációja, hiszen a szlovák szószóló ebben és az előző ciklusban is helyet foglalhatott az Országgyűlésben. Támogatjuk a szlovák intézményeket, egyáltalán a számosságában a felvidéki magyarságnál jóval kisebb szlovák közösséget mindenben támogatjuk. Ez is egy jó példa lehet a két ország közti kapcsolatok javítására, és arra, hogy a szlovákok is lássák, mi hogyan bánunk az őshonos nemzeti közösségekkel.
Az áprilisi választás előtt a Beneš-dekrétumok ügye is kampánytémává vált. Az ellenzék szerint nem reagáltak kellő gyorsasággal. Magyar Péter azt is felvetette, kormányra kerülve, kiutasítanák a szlovák nagykövetet. Ez az alkalmas hangnem arra, hogy a magyar–szlovák viszonyban előrelépés történjen?
Ez is csak egy hangulatkeltés. Sajnos ma is olyan ellenzékünk van, amely a külhoni magyarokat másodrendű magyarokként kezeli, és így is áll hozzájuk. Ez egy sajnálatos dolog. Nyilvánvaló politikai hangulatkeltésről volt szó. Amikor azt követelték, Szijjártó Péter azonnal rendelje be a szlovák nagykövetet, a magyar külügyminiszter ezalatt a nagykövet főnökével, szlovák kollégájával egyeztetett. Sokkal értelmesebb párbeszédet tudtak folytatni, minthogy hangulatkeltés céljából berendeljük vagy kiutasítsuk a nagykövetet. Mi azt mondtuk, ahelyett, hogy bármilyen elhamarkodott lépést tennénk, megvizsgáljuk a kérdést, egyeztetünk a felvidéki magyarokkal, azok vezetőjével, Gubík Lászlóval. Forró vonalban voltunk akkor is, és azóta is. A mi feladatunk, hogy azt képviseljük, ami a felvidéki magyaroknak ebben a helyzetben jó. Mi ehhez adunk meg minden segítséget, ez a mi nemzetpolitikánk.
Mi pedig mindig egyeztetünk a külhoni magyarokkal: politikai pártokkal, egyházakkal, a civil szervezetekkel, és az ő felvetéseik, igényeik alapján alakítjuk a nemzetpolitikánkat.
Külhoni magyarként azt látjuk, az ellenzék nemzetpolitikai elképzelései meglehetősen olvashatatlanok. Államtitkár Úr szerint, ha az ellenzék kerülne kormányra, veszélybe kerülhetnének az előző tizenhat év vívmányai?
Ezt nyugodtan kijelenthetjük, vannak erre utaló jelek és nyilatkozatok. Ha egy Tisza-DK vagy csak Tisza-kormány jön, akkor biztos, hogy a nemzetpolitikai intézményrendszert lerombolják. Látjuk azt, hogy mindenben brüsszeli álláspontot képviselnek. Emlékszünk a Minority SafePackre – Brüsszel álláspontja az volt, nem kell kiállni az őshonos nemzeti közösségek mellett. A felvidéki magyarok közül is sokan aláírták ezt a polgári kezdeményezést, amit a Tisza pártcsaládjából is többen elutasítottak. Történt olyan is, hogy a Tisza delegációvezetőjének alkalma volt egy kérdést feltenni az ukrán oktatási küldöttségnek – ő azonban nem a magyarok nyelvi, oktatási jogai miatt aggódott, hanem amiatt, hogyan tudnak minél jobban ukránul megtanulni a magyar gyerekek. Elszólások és szándékosságok is vannak.
Az előző választásokon a Fidesz-KDNP rendre begyűjtötte a külhonból érkező szavazatok döntő többségét. Érzékel ebben a tekintetben változást?
Azt tapasztalom, nagy a támogatottsága a pártcsaládunknak, politikai közösségünknek határon belül és túl is.
Én pedig azt mondom, a nemzetet Nagykaposon is építik, Füleken, Gútán és Rozsnyón is építik, meg Csíkszeredában, Szabadkán is, és közösen kell döntenünk a nemzet ügyeiről is.
Április 12-én választásokat tartanak Magyarországon. Ön szerint, miről döntenek a magyar választók, mi a választás legfőbb tétje az ország és a nemzet jövője szempontjából?
Soha nem volt ilyen sorsdöntő választás, olyan dolgokról döntünk, amelyeket csak egyszer lehet elrontani. A háborúba való belesodródás, vagy a kimaradás kérdéséről döntünk, arról, hogy a magyar embereknek járó források a magyar családokat segítik-e, vagy Kijevet Brüsszelen keresztül.
Korábban elképzelhetetlen módon a kampányban az ukrán elnök életveszélyesen megfenyegette Orbán Viktort. Arról is érkeznek hírek, hogy Brüsszel a kormánypártok győzelme esetén orosz beavatkozásra hivatkozva megkérdőjelezheti a választások eredményét. Mire számít április 12-e után: ha győz a Fidesz-KDNP, marad ez a kiélezett feszültség, vagy tér nyílik a békés építő munkára?
Korábban is voltak nézeteltérések, viták, sőt elhangzottak kemény mondatok is, viszont az a felfokozott gyűlölet, amelyet Magyar Péter hozott a magyar politikába, közbeszédbe soha korábban nem volt tapasztalható.
A fenyegetésekre, amelyeket a miniszterelnök kap hivatalos fórumokon, vagy bármelyikünk kap az online világban, illetve az utcán, nekünk békés, hazaszerető politikai közösségként április 12-én a szavazóurnáknál kell válaszolnunk.
Megjelent a Magyar7 2026/14-15. számában.
