2018. április 13., 15:28

A Jobbik jövő héten dönt

A jövő hét eleji ülésén írja ki a párt tisztújító kongresszusát a Jobbik - tájékoztatott Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője.

201205191924120.Jobbik.jpg

A politikus cáfolta, hogy az elnökségben bárki elnöki jogkört kapott volna, s elmondta: Vona Gábor ügyvezető elnökként dolgozik. Lemondás esetén az elnökség, az elnök vagy alelnök mandátuma addig szól, amíg az újat meg nem választják - ismertette a szabályokat.

A szóvivő sajtóhírekre reagálva azt is kijelentette: nincs szó pártszakadásról a Jobbikban.

Az ellenzéki pártban kétévente esedékes a tisztújítás. Az alapszabály szerint bármelyik Jobbik-tag tehet szándéknyilatkozatot az indulásra, hivatalos elnökjelölt azonban csak az lehet, akit az alapszervezetek legalább 20 százaléka támogat. Az alelnök-jelöltséghez 10 százalékos küszöb van, a tisztséget hatan tölthetik be.

Magyarországi lapértesülések szerint Toroczkai László lehet az egyik induló az elnöki tisztségért. Úgy tudni, a Jobbik alelnöke már régóta Vona Gábor kritikusa, egyes információk szerint Toroczkai mindvégig ellenezte a párt néppártosodására irányuló törekvéseket.

Közvetlenül a választások után – még Vona lemondása előtt – például Facebook-oldalán azt írta: „Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. Ha azonban Vona Gábor úgy gondolja, hogy nem végleg bukott meg, s a lemondás is csak látszólagos lesz, azzal kivégzi a Jobbikot".

Vona Gábor 2006. november 25. óta töltötte be a Jobbik elnöki tisztségét, lemondási szándékát a vasárnapi országgyűlési választás után jelentette be, másnap pedig azt közölte: nem méreti meg magát a Jobbik tisztújításán és listás parlamenti mandátumát sem veszi át.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.