„A hídon túl is magyarok laknak" - Potápi Árpád János köszöntője
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár köszönti a ma7 médiacsalád olvasóit a nemzeti összetartozás napján.
„A hídon túl is magyarok laknak – volt a felírása egy egyszerű kis táblának Komáromban. Hat rövid szó, de benne annyi keserűség, amennyi nem fér be emberek millióinak kebelébe, hanem kénytelen magának utat törni, könny, panasz, átok vagy elszánt fogadalom alakjában.”
Kedves Felvidéki Magyar Olvasók!
A magyar delegáció egyik tagja vetette papírra ezeket a sorokat, útban arra a béketárgyalásra, amelyen nemzetünk sorsáról döntöttek.
Jól ismerjük azt az ítéletet, amelyet a magyarság felett ezekben a napokban meghoztak, és amelyeknek árnyéka ma is rávetül a mindennapjainkra.
Nincs ma a Kárpát-medencében olyan magyar család, amelynek sorsát ne változtatta volna meg a száz évvel ezelőtti trianoni döntés: a határ nemcsak szervesen együtt fejlődő térségeket, nemcsak településeket vágott ketté – akárcsak az idézetben szereplő Komáromot –, hanem közösségeket, barátokat, szülőket és gyermekeket.
„Magyar s magyar közt öles szakadék: / Nekik – ott túl, maradt egy kis hazájok! / Nekünk itt, semmink, semmink se maradt, / Csak az, hogy néha gondolhatunk rájok” – írta 1920-ban Reményik Sándor, nem is sejtve, hogy ezzel a magyarság legfontosabb létparancsolatát fogalmazza meg.
A magyar nemzetet a huszadik század nehézségei és tragédiái között ugyanis nem más, mint az összetartozás bizonyossága tartotta meg és tartotta egyben.
Az a tudat, hogy éljünk bármely csücskében a Kárpát-medencének, bármely pontján a világnak, magyarságunk összeköt. Összetartozásunk ma is nemzetünk legfontosabb éltető ereje. Az a feladatunk, hogy ezt az összetartozást továbbra is minél több területen megjelenítsük, hogy a mindennapokban is egységes nemzetben gondolkodjunk, egységes nemzetként cselekedjünk.
A mai nap legfontosabb üzenete, hogy minden minket ért igazságtalanság és megpróbáltatás dacára itt vagyunk: nemzetünk túlélte Trianon tragédiáját.
Száz év elmúlt, de a hídon túl még mindig magyarok laknak. Száz év elmúlt, de Csallóköz, Gömör vagy éppen Bodrogköz mégsem vált a magyar múlt emlékhelyévé, hanem továbbra is életerős magyar közösségek otthona. A magyar nemzet ma egységesebb, mint valaha, és bizakodva tekint a jövőbe.
Az idén, a gyalázatos trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulóján azok helytállása előtt tisztelgünk, akiknek nemzetünk megmaradását és összetartozását köszönhetjük:
azok előtt a magyarok előtt, akik, ha életükben öt államnak voltak is az állampolgárai, magyarságukról mégsem mondtak le. Azok előtt a családok előtt, amelyek a szétszakítottság ellenére is együtt maradtak. Azok előtt az édesanyák, édesapák, nagymamák és nagypapák előtt, akik magyarul és magyarnak nevelték és nevelik gyermekeiket és unokáikat.
Az elmúlt hónapokban a járvány okozta határzár során még inkább megtapasztalhattuk, mennyi minden köt össze bennünket.
A családi kötelékek, a baráti szálak, a gazdasági kapcsolatok, az önkormányzati és szervezeti együttműködések százezrei újra behálózzák a Kárpát-medencét. Öröm látni, hogy az elmúlt években, évtizedekben miként vált a magyarság újra élő kapcsolatok láncolatává. Nemzetünk sorsa ma sem múlik máson, mint hogy vannak-e magyarul dobogó szívek, vannak-e összekapaszkodó kezek, tudunk-e együtt közös jövőt tervezni. Arra kérem és hívom a felvidéki magyarokat, hogy ezen az évfordulón magyarságunkat büszkén vállalva tegyünk tanúbizonyságot egységünkről.
Megjelent a Magyar7 2020/23. számában.
