A hiábavaló küzdelmekben használódtam el
Február végén mutatták be a Duray Miklóssal készült beszélgetések láncolatát tartalmazó kötetet, amely a Hogyan lett a kutyaszorítóból nyakörv címet kapta. A beszélgetéseket Gecse Géza újságíró készítette 2017 és 2022 között Duray számára meghatározó helyszíneken, Losoncon, Füleken, Vácott, Pozsonyban és Budapesten. A könyvbemutatóra impozáns keretek között a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) főépületének dísztermében került sor, Budapesten.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, mint a könyv kiadója és az NKE Kisebbségpolitikai Kutatóműhelye nemcsak a helyszínválasztással adta meg a tiszteletet a sokak által az egyik legnagyobb felvidéki magyarnak tartott Duray Miklósnak, hanem a szokványos, író-olvasó találkozó jellegű bemutatóktól eltérően, rövid panelbeszélgetésekre épülő Duray-emlékestet is tartottak. Az est során szót kapott Gyurcsík Iván, Duray Miklós egykori közeli munkatársa, aki egyben a kötet szerkesztője is volt, továbbá a már említett Gecse Géza, illetve Szekeres Zsolt, az USA-ban alapított Magyar Emberi Jogi Alapítvány vezetője, Duray híres, amerikai körútjának egyik mentora és Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, aki a ’90-es évek elejétől szoros kapcsolatban állt a szlovákiai magyar politikussal.
Már csak azért is, mert Duray születése (1945) egyben a csehszlovákiai magyarság megpróbáltatásainak a kezdete is, s az érdekképviseletbe már fiatalon, 1964-ben bekapcsolódó ambiciózus fiatalember élete onnantól fogva az országban történt nagy történelmi változások kiváltotta reakciók és az itteni magyarságra gyakorolt hatásának lakmusza.
Egyszerre tartunk tehát a kezünkben egy olvasmányos interjúkötetet és egy durays összefoglaló oral historyt (emlékező történelem, a szerk. megj.). Ahogy Gecse Géza lapunknak elmondta, majd’ öt éven át folytattak beszélgetéseket Duray Miklóssal. Losoncon, a szülővárosában és Füleken, a gimnáziumi városában; aztán Vácott, ahol a Duray-családnak kiterjedt rokoni kapcsolatai vannak; majd Pozsonyban, amely a politikus életét nemcsak a család és a munka helyszíneként határozta meg, hanem itt töltött börtönben majdnem ötszáz napot bírósági ítélet nélkül; majd a további helyszín Budapest, amelynek az indokoltsága talán nem is kíván magyarázatot.
Gecse nem tesz különbséget az idősík távolabbi vagy közelebbi megállói között, és például 1968-ról is olyan részletességgel és érdeklődéssel kérdez, mint a kétezres évek parlamenti választásairól.
Ez talán a legújabb kori politikusokat elriaszthatja a könyv végigolvasásától, hiszen egyre inkább dívik az a szemlélet, mely szerint a történelem akkor kezdődik, amikor egy-egy új politikus a közélet színpadán megjelenik. Talán éppen emiatt fordulhatott elő, hogy Duray Miklós egykori pártja nem képviseltette magát a könyvbemutatón.
A bemutatón felszólaló Szekeres Zsolt eddig talán kevés helyen elhangzott információkkal szolgált, és ismertette Duray feljegyzéseit az amerikai körútról, amely egy baráti házaspárnak készült. Ebből a levélből tudjuk meg, hogy Durayt nagyon meglepte az amerikai magyarság megosztottsága, illetve az egyes szervezetek vezetőinek a komplexusa, a „sok a tábornok, de kevés a közkatona” jelenség. Duray Miklós fájlalta azt is, hogy amerikai hallgatósága alig tudott valamit a felvidéki magyarságról, de nem csüggedt, s az észak-amerikai magyarság fő szerepét a lobbitevékenységben, a Kárpát-medencei problémákra való rávilágításban látta. Duray az ilyen tevékenységnek maga is kényszerű haszonélvezője volt, hiszen bebörtönzése idején a kanadai fővárosban több ezer magyar gyűlt össze, hogy a csehszlovák nagykövetség előtt követelje a szabadon bocsátását.
Érdekes egybeesés, hogy a panelbeszélgetést vezető, komáromi születésű Tárnok Balázs, az NKE Európa Stratégia Kutatóintézetének a vezetője immár néhány éve azon dolgozik, hogy az amerikai háttérintézményeket, think thankokat és a külpolitika iránt érdeklődő közvéleményt megismertesse a felvidéki magyarságot ért jogsértésekkel. Azzal például, hogy még napjainkban is elkoboznak ingatlanokat a Beneš-dekrétumok alapján azoktól a magyaroktól, akikről a második világháború után valamilyen adminisztratív hiba miatt megfeledkeztek.
Az est zárószónoka Németh Zsolt egy rövid, de alapvető gondolatot is megfogalmazott. Szerinte Duray Miklósnak igaza volt, amikor azt állította, hogy ha 2010-ben a kedvezményes honosítási eljárásról szóló törvény szavazását a szlovákiai választások előttre időzítik, akkor a két esemény közötti 10 nap sorsdöntő hatású lesz az MKP választási eredményére. Igaza lett, a párt nem jutott mandátumhoz. Németh pozitívabb kicsengésű másik bejelentése pedig az volt, hogy éppen az ilyen, és ehhez hasonló, a két nemzetet és a két országot érintő, de máig ki nem beszélt témák színtereként és támogatásául kívánatosnak tartaná egy szlovák–magyar alapítvány létrehozását. Mint mondta, viselhetné például Comenius nevét, és a lengyel–magyar Felczak Alapítványhoz hasonlóan aktív szerepet tölthetne be a két fél egymást érintő társadalmi, kulturális és tudományos tevékenységében.
A rendszerváltozás utáni három évtizedben azonban fokozatosan a pálya szélére, majd annak elhagyására kényszerítik a korábban legnépszerűbb felvidéki magyar politikust. Immár nem a diktatórikus hatalom urai, hanem pártkoalíciós társai. Erről az időszakról mondta a politikus a cikkünk címében lévő gondolatot: a hiábavaló küzdelmekben használódtam el…
