A házelnök a korábbiaknál harciasabb ellenzékre, nagyobb "ricsajokra" számít
A magyar országgyűlés elnöke, Kövér László szerint az ellenzék úgy gondolja, azért vesztett a választáson, mert nem volt elég harcias, ezért ezek a pártok a következő időszakban folyamatosan nagyobb ricsajt próbálnak majd csapni, hogy felkeltsék az információáradattól eltompult választók figyelmét.

Az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta:
Kövér László közölte, nem optimista a folytatást illetően sem. Név szerinti említés nélkül kitért az MSZP-Párbeszéd színeiben parlamentbe kerülő Tordai Bence esetére, akit - mint mondta - korábban azért tiltottak ki az Országgyűlés összes épületéből, mert olyan magatartást tanúsított, ami nemhogy parlamentben, hanem civilizált közösségben sem fogadható el.
Úgy folytatta: "Egy ilyen embernek tényleg nincs keresnivalója a parlamentben, de hát nekünk is tiszteletben kell tartanunk a magyar emberek döntését, akik (...) ennek a pártnak a támogatói közé sorakoztak fel". Közölte, hogy Hadházy Ákos várhatóan a parlament következő ülésének végén teszi le képviselői esküjét.
Kövér László azt mondta: nem tervez változást eddigi szankcionálási gyakorlatában. Megjegyezte, az Országgyűlés ma már leginkább azzal tudná felhívni magára a figyelmet, ha a "romló közállapotokból felfelé lógna ki". Sokan akkor kapnák fel a fejüket, ha azt látnák, az ellenzék megtanult tisztességesen viselkedni - jelentette ki.
A házelnök beszélt arról is, hogy a kormány tagjainak munkaterhét látva sokszor "potyautasnak" érzi magát, hiszen hozzájuk képest "kényelmes állást" tölt be, ezért igyekszik minden olyan kiemelkedő közösségi meghívásnak eleget tenni, ahol jelenlétével a nemzetet képviselheti.
Kövér László jelezte, az új ciklusban Wolfgang Sobotkát, az osztrák parlament elnökét fogadja első hivatalos vendégként.