A hangerő és a nemzet méltósága
Szlovákiai magyarként figyelve a magyarországi politikai kampányt gyakran az az érzésem, mintha egy túlhangos vitát látnék, ahol a szavak már nem a megértést, hanem inkább a sebeket mélyítik.
A politika természetéhez hozzátartozik a vita, de amikor a közbeszéd elveszíti a mértéket, az mindig rossz irányba viszi a közösségeket is. Különösen egy olyan időszakban, amikor Európa keleti felén háború zajlik, és a szavak súlya jóval nagyobb, mint békeidőben.
Nem titkolom: ha Magyarországon élnék, Orbán Viktor államférfiúi politikáját támogatnám. Nem azért, mert a politikában bárki tévedhetetlen lenne, hanem mert a szuverenitás, a stabilitás és a nemzeti önrendelkezés számomra fontos értékek.
A történelem időnként különös fényt vet a jelenre. Amikor a magyar történelem nagy alakjaira gondolok, eszembe jut IV. Béla király, akit a tatárjárás pusztítása után a „második honalapítóként” emlegetünk. A romok között, a pusztítás láttán sem csüggedt el, hanem az építést választotta: kővárakat emeltetett, megerősítette az országot, és hosszú munkával új alapokra helyezte a királyságot. Nem azért idézem fel ezt a példát, mert a korszakok azonosak lennének, hanem mert a történelem újra és újra emlékeztet arra, hogy vannak időszakok, amikor egy nemzetnek különösen nagy szüksége van tapasztalt vezetőre, erős és határozott kiállásra, az építés szándékára, a politikai bátorságra és a hosszú távú gondolkodásra.
Ettől függetlenül azt is látom, hogy sok magyar ember változást szeretne, és ezt a vágyat sem lehet egyszerűen lesöpörni. Egy nemzet politikai élete mindig sokféle reményből, félelemekből és tapasztalatokból áll össze.
Művészként azonban abban hiszek, hogy egy közösség valódi ereje nem a hangerőben mutatkozik meg. Egy nemzet ereje nem abban mérhető, mennyire hangosan és agresszíven vitatkozik, hanem abban, hogy a legnagyobb viták közepette is képes-e megőrizni a méltóságát.
Talán éppen erre lenne most a legnagyobb szükség: hogy a túlhangos viták mögött újra meghalljuk a józan gondolkodás csendesebb hangját.
Mert a politika zajos mesterség – de a történelem mindig csendben mondja ki az ítéletét.
A szerző festőművész, a Rovás művészeti vezetője.
Megjelent a Magyar7 2026/13. számában.
