2020. január 23., 17:05

180 perc a magyar kultúráról

Alsó- és Felső-Bodrogköz lakóit az országhatár soha sem tudta egymástól elválasztani. Most, az átjárható határok idején ez még fokozottabban igaz. Ha tárgyi vagy szellemi igényt érzünk az iránt, hogy odaát költekezzünk vagy  töltekezzünk,  azt már semmi sem korlátozhatja. Így  tudjuk kibővíteni életterünket Kisvárda, illetve Sátoraljaújhely felé egyaránt. 

Galéria
+4 kép a galériában
Kazinczy Ferenc Múzeum Sátoraljaújhelyen

Tegnap ünnepeltünk a magyar kultúra napját. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az anyaországban hogyan teszik emlékezetessé ezt a napot az ifjú nemzedék számára.

Nos, a sátoraljaújhelyi fiatalok közös ünneplésére a Petőfi Irodalmi Múzeum Kazinczy Ferenc Múzeumában került sor. Nyilván minden helyi diák egyszerre nem fért volna el az impozáns épületben, ezért fokozatosan érkeztek, minden előadásra mások és mások.

Ringer István múzeumigazgató köszöntője után a Petőfi Sándor Református Általános Iskola énekkara elénekelte a Himnuszt, majd a Lavotta János Művészeti Iskola diákjaival együtt egy rövid zenés-prózai kulturális műsort mutattak be. A program bevezető részét Jászter Beáta színésznő zárta. Olyan gyermekverseket adott elő, amelyek szerzői januári születésűek, és a minőségi irodalmat képviselik/ Nemes Nagy Ágnes, Csanádi Imre, Szabó Lőrinc, Fekete István/

Ezután a legkisebbeket egy középiskolás csoport váltotta, ők már a magyar rendvédelem és bűnüldözés történetéről hallgattak meg egy rövid előadást a határrendészet helyi vezetőjétől. Őket ismét általános iskolások követték a nézőtéren, hogy megismerkedjenek Dobronoki Dalma hidrobiológus előadásából Fóriss Ferenc zuzmógyűjteményével, miközben sok érdekes tényt is hallhattak a zuzmókról. Például azt, hogy színesek, sokféle felépítésűek lehetnek, de bárhogyan is nézzenek ki, mindig két élőlény, az alga és a gombafonál szimbiózisáról van szó. Bárhol, bármelyik kontinensen megtalálhatóak. Ún.  pionír szervezetek, hiszen együttélésük közös eredménye az a zuzmósav, amely mállasztja a felületet, előkészítve a talajt más szervezeteknek. A zuzmók legfőbb erénye az, hogy jelzik a környezet szennyeződését.

Felhasználásuk rendkívül sokféle lehet, hiszen hasznosíthatóak a gyógyászatban, a festékgyártásban, az illatszerek készítésénél, sőt léteznek ún. dekor zuzmók is. Fóriss Ferenc középiskolai tanárként 60 éven át lelkesen gyűjtötte a zuzmókat, gyűjtőmunkája eredményeként komoly zuzmókollekciót hozott létre, ebből 31 968 példány maradt fenn,  egy része épp a helyszínen, a Kazinczy Ferenc Múzeumban. Cserepéldányai által az egész világból vannak zuzmói.

Rímbe szedett tünetek címmel az egészségügyi szakiskolások számára készült Bekéné Zelenc Katalin előadása, majd Pongó Barbara híres irodalmi barátságokat mutatott be a fiataloknak. Szólt Petőfi és Arany, Babits és Szabó Lőrinc, illetve Karinthy és Kosztolányi kapcsolatáról. Utolsóként a sport és a kultúra találkozásáról beszélt  Kababik Edina tanár hallgatóságának.

A  3 órán át tartó előadássorozat rengeteg fiatalt tett részesévé az ünnepségnek, mindenkinek érdeklődése szerint kínálva az  információkat.

A teljes műsort Gécziné Nagy Mária múzeumpedagógus szervezte, aki portálunknak azt is elmondta: amelyik gyerek ilyen-olyan apropóból már járt múzeumukban, nagy eséllyel megnézi, milyen kiállításokat kínálnak látogatóiknak. Pillanatnyilag három tárlatot tudnak bemutatni az ide érkezőnek: az egyik Kazinczy és a művészetek kapcsolatát vizsgálja, a másik a helyi Várhegyen folyó ásatások eredményeiről számol be, míg a harmadik a zempléni tájak természeti értékeit hivatott bemutatni.

Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.