102 éves korában elhunyt a felvidéki származású Nemecz Ernő geokémikus, az MTA rendes tagja

Nemecz Ernő a felvidéki Losoncon született 1920. augusztus 22-én. Középiskolai tanulmányait Csehszlovákiában végezte, majd 1938-ban beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol természetrajz–vegytan szakos tanári képesítését summa cum laude szerezte meg 1943-ban. 1942–1943-ban a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gyakornoka, 1943-tól 1949-ig tanársegéde volt. Eközben, 1944-ben doktori oklevelét is megszerezte. 1949-ben nevezték ki az akkor még a fővárosi Műegyetem karaként működő, későbbi Veszprémi Vegyipari Egyetemre docensnek, majd 1954-ben saját katedrát kapott. 1990-es nyugdíjazásáig egyetemi tanári címmel vezette az Ásvány- és Kristálytani Tanszéken folyó munkát. Egyidejűleg 1953–1954-ben az immár önállósult egyetem dékánja, majd egy évtizeden keresztül, 1971-től 1980-ig rektora volt.

A földtudományok kandidátusa címet 1959-ben szerezte meg, sikeres 1968-as disszertálását követően pedig a földtudományok doktora lett.

Legfontosabb tudományos eredményeit az agyagásványok kémiai tulajdonságainak, kristályszerkezetének, nómenklatúrájának és genezisének kutatása terén érte el, de a talajokban és kőzetekben lezajló ásványi átalakulások feltárása területén kifejtett munkássága is jelentős.

Aktív közreműködője volt az 1970-es évek közepén meginduló „eocén program”-nak, amely a magyarországi energiaszektor bővítéséhez szükséges nyersanyagvagyon feltárására szerveződött, és munkája eredményeként nyílhatott meg a bicskei hőerőművet kőszénnel ellátó oroszlányi, nagyegyházi és dorog-lencsehegyi bányaüzem.

Agyagásványtani monográfiája (1973) mellett szakkönyvek, egyetemi jegyzetek, magyar és idegen nyelven megjelent tudományos közlemények fűződnek a nevéhez.

Az említetteken túlmenően odaítélték neki a pozsonyi Comenius Egyetem emlékérmét, a Fjodorov-emlékérmet, valamint a prágai Cseh Műszaki Egyetem Emil Votoček-emlékérmét is.