Vihar előtti csend az európai kamatpolitikában
A nyári hónapok látszólagos nyugalma és a kamatemelési ciklus átmeneti szüneteltetése könnyen hamis biztonságérzetbe ringathatja a piacokat. Bár az európai monetáris politika legutóbbi, kivárást tükröző lépése a felszínen indokoltnak és racionálisnak tűnhetett, a mélyben megbúvó makrogazdasági és geopolitikai feszültségek egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy az inflációs nyomás korántsem szűnt meg. Az árstabilitásért folytatott küzdelem még nem ért véget, és a makacsul fennmaradó kockázatok miatt szinte borítékolható a finanszírozási kondíciók további szigorítása.
A legjelentősebb és legkiszámíthatatlanabb veszélyforrást jelenleg a globális energiapiacok sebezhetősége jelenti. A Perzsa-öböl térségében tapasztalható geopolitikai feszültségek közvetlen fenyegetést jelentenek az energiahordozók árára, ami az európai gazdaság számára egy különösen érzékeny pont. Egy esetleges újabb energiaár-sokk azért is lenne rendkívül veszélyes, mert a korábbi drágulási hullámok gazdasági utórengései még mindig éreztetik hatásukat. Az energiaárak emelkedése ugyanis tipikusan fáziskéséssel, fokozatosan rágja be magát a gazdaság szövetébe.
Ez a lassú, de biztos terjedés jelenti a központi bankok legnagyobb rémálmát. A magasabb energiaköltségek nem állnak meg a benzinkutaknál vagy a rezsiszámláknál; folyamatosan beépülnek a termelési költségekbe, és átalakítják a vállalati árréseket.
Ennél is kritikusabb azonban az a pszichológiai fordulat, ahogyan a háztartások és a vállalatok inflációs várakozásai megváltoznak. Amikor a mindennapi megélhetés drágulása erőteljesebb bérkövetelésekben csapódik le, elindul egy másodkörös hatásmechanizmus. A növekvő bérek magasabb szolgáltatási és termékárakat generálnak, ami tartósabbá, strukturálisabbá teszi az inflációt. A monetáris politika fókusza most pontosan ezen a láthatatlan, de annál veszélyesebb ár-bér spirálon van.
Ebben a kiélezett és törékeny egyensúlyi helyzetben az őszi hónapok sorsdöntőnek ígérkeznek. A jegybanki döntéshozóknak rendkívül szűk a mozgásterük, és a túlzott optimizmus súlyos hitelességi károkat okozhatna. A jelenlegi gazdasági kilátások alapján elkerülhetetlennek tűnik legalább egy újabb kamatemelés beiktatása a rendszerbe, még akkor is, ha a felszíni adatok esetleg átmeneti, marginális javulást mutatnának.
A szigorítási ciklus leállításához vagy megfordításához ma már nem elegendőek a mérsékelten pozitív hírek. Ahhoz, hogy az irányadó ráták ne emelkedjenek tovább, a beérkező gazdasági mutatóknak és a nemzetközi politikai színtér eseményeinek is kivételesen és megkérdőjelezhetetlenül egyértelmű, az inflációs kockázatok teljes visszavonulását igazoló képet kellene festeniük. Amíg ez az átütő erejű és tartós fordulat nem következik be, az európai gazdasági szereplőknek fel kell készülniük a tartósan drága pénz korszakára.
