2022. január 15., 18:18

Változnak a szociális juttatások: hol és mennyivel járunk jobban vagy rosszabbul?

Minden év elején fel kell készülnünk az egyes járulékok és támogatások összegének változására. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat, hogy könnyebben eligazodjanak, mi és mennyivel is változott január 1-jétől.

pénz
Fotó: unsplash.com

A gazdaságot jócskán megviselték a koronavírus-járvány okozta korlátozások, illetve kormányunk bizonytalan lépései, de még ebben a helyzetben is munkaerőhiánnyal kell számolni. Ennek következtében a bérköltségek is emelkedni fognak, ezt viszont inkább a piaci viszonyok befolyásolják. 

Emelkedik a minimálbér

Amit központilag határoznak meg, az a minimálbér, amely 23 euróval, 646 euróra emelkedik, ha valaki teljes munkaidőben dolgozik. Ez a bruttó összeg, amely 525,65 eurót jelent nettóban. Egyúttal emelkedik a minimális órabér összege is, ennek összege 3,58 euróról 3,713 euróra nő. Nem változik viszont az éjszakai, ünnepnapon vagy hétvégén végzett munkáért térített juttatások összege. Az éjszakai munkáért óránként 1,43 euró, a szombati munkáért 1,79, a vasárnapiért 3,58 euró jár.

A gazdasági elemzők egyébként az ország egészét tekintve 6 százalékos átlagbér-emelkedést várnak 2022-ben, s az már most biztos, hogy ehhez az állam is hozzájárul. 

Júliustól mind a pedagógusok, mind egyéb iskolai alkalmazottak, illetve szinte minden állami alkalmazásban dolgozó szlovák polgár 3%-os fizetésemelésre számíthat. A fizetésemelés több mint 400 ezer állami alkalmazottat érint, köztük a börtönök alkalmazottait, a rendőröket, a tűzoltókat is. Az állami alkalmazottak emellett a januári fizetésükhöz egyszeri, 350 eurós jutalmat kapnak.

A betegállomány összege

Ez év elejétől megemelkedett a maximális táppénz is, mivel a maximális napi kivetési alap 71,8028 euróról 74,4986 euróra nőtt.

Amennyiben a biztosított ebben az évben átmenetileg keresőképtelenné válik, a naponta folyósított táppénzének maximális összege 40,9742 euró lesz. A 30 napos naptári hónapra így legfeljebb 1229,30 eurót, a 31 naposra pedig 1270,20 eurót fizet a társadalombiztosító az ügyfelének.

Nem sokat javul a családok helyzete

Minden olyan nő, aki a terhessége előtt dolgozott és megfelel a hatályos feltételnek is, jogosult anyasági támogatásra. A betegbiztosítással rendelkező anyák esetében a anyasági segély 215,50 és 333,90 euró között mozog. A biztosított várandós nők minimum 223,50 eurót kapnak a 30 napos hónapra, és 231,00 eurót a 31 naposra. A maximális anyasági segély 30 napos hónap esetén 335,30 euró, 31 napos hónap esetén pedig 346,50 euró lesz.

Amennyiben az anya a gyermek születése előtt dolgozott, és a szülést megelőzően rendelkezett betegbiztosítással, akkor gyermekgondozási segélyre jogosult.

Tehát abban az esetben, ha magánvállalkozóként vagy önkéntes alapon fizette az egészségbiztosítást, esetleg alkalmazotti státuszban a munkáltatója fizette helyette azt a szülést megelőzően legalább 270 nappal. Ezenkívül az is feltétel, hogy időben és a megfelelő összegben legyen befizetve minden járulék. 

A gyermekgondozási segély maximális összege 2022-ben havonta 1676,30 euróra (30 napos hónapban), illetve 1732,10 euróra (31 napos hónapban) emelkedik. Január 1-től a születési támogatás 383,80 euró lesz, vagyis 5 euróval több, mint tavaly. Azok a szülők, akik a gyermek megszületése előtt nem dolgoztak, havi 280 euróra számíthatnak.  Emelkedik a családi pótlék összege is, 25,88 euróra és az ehhez csatlakozó pótdíj gyermekenként 12,14 euró lesz.

Ápolási segély

A lehető legmagasabb napi ápolási segély eléri a 40,9742 eurót ebben az évben. A Szociális Biztosító 14 naptári napon keresztül legfeljebb 573,70 euró összegű ápolási segélyt fizethet ki. A segély kiszámításához a maximális napi kivetési alapot a két évvel ezelőtti bruttó havi átlagbér kétszereséből határozzák meg. Mivel Szlovákiában az átlagbér a 2019-es 1092 euróról 2020-ra 1133 euróra nőtt, januártól ennek megfelelően emelkednek a maximális betegbiztosítási díjak.

Többet fizetnek a vállalkozók

Januártól emelkedik a kötelező nyugdíj- és egészségbiztosítások összege is, amely az egyéni vállalkozók számára kiadásnövekedést jelent. Összesen 9,66 euróval kell többet fizetniük havonta, mint 2021-ben. Az egészségbiztosítás legalacsonyabb összege 79,31 euró, a nyugdíjbiztosítás 187,78 euró lesz. Az emelt összegeket először február 8-ig kell átutalni a biztosítókba, hiszen a befizetések mindig az előző hónapra vonatkoznak.

Alig emelkedik a nyugdíj

Mivel a nyugdíjemelés mértékét a fogyasztói árak évközi emelkedéséhez igazították, és ez a statisztikai hivatal adatai alapján 1,3%, így csupán ennyivel növekednek 2022-ben a nyugdíjak.

Januárban a Szociális Biztosító tájékoztató levelet is küld majd az emelésről, amelyet már a januári nyugdíj is tartalmaz majd. Összesen mintegy 1,4 millió nyugdíjas kap januártól több pénzt.

Fontos ugyanakkor azt is kiemelni, hogy a minimálnyugdíjak nem emelkednek. Ennek összege jelenleg 334,30 euró. Azok, akiknek a kiszámolt nyugdíjuk az emeléssel együtt is alacsonyabb a meghatározott minimálnyugdíjnál, továbbra is az utóbbi összeget kapják majd meg, hiszen azzal járnak jobban. Ha valaki eddig minimálnyugdíjat kapott, de az emeléssel a kiszámolt nyugdíj összege meghaladná a minimálnyugdíjat, akkor a jogosult az új, emelt összeget kapja majd kézhez.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!