2023. március 31., 18:17

Vajon tényleg ettől fog emelkedni a nyugdíjunk?

A nyugdíjak értékvesztése gyakran emlegetett téma az elmúlt időszakban, amelyet az infláció határoz meg. Az egyre egyértelműbb, a nyugdíjrendszer átalakítása tudná a problémát igazából kezelni. Ennek ötlete már többször terítéken volt, kisebb változások történtek, ahogy tavaly is, aminek hatásait idén fogjuk érezni.

pénz
Fotó: Pixabay

A második nyugdíjpillért érintő változások ugyanis idén júliustól lépnek érvénybe, de jobb ha tudja, mire érdemes odafigyelnie már korábban is. A tervek szerint ugyanis annak előnyeit évtizedek múlva élvezheti majd a magasabb nyugdíj szintjén.

A tavaly elfogadott változások azokat érintik majd, akik 1968 után születtek, s jelenleg nem az indexált alapban spórolnak. A korábban jelzettek alapján minden érintett az év első két hónapjában megkapta az értesítést, hogy miként érinti változás. A nagy kérdés, hogy milyen következményekkel jár majd a változás, hiszen a munkaügyi minisztérium szerint jelentős előrelépést hoz a megtakarított pénzmennyiség szintjén, vagyis a második pillérben lévő személyek nyugdíja akár több mint a felével is növekedhet az elkövetkező évtizedekben.

Ez a módosítás azokat is érinti akik 2023 májusától kezdenek el takarékoskodni, ők ugyanis már automatikusan a indexált alapba kerülnek. Az eddig napvilágot látott információk szerint 1,1 millió szlovák állampolgárra lesz hatással a változás, akiknek jelenleg 5,6 milliárd eurós megtakarításuk van.

Alig egy hónap múlva, 2023 májusától a 40 év alatti nyugdíjbiztosítással rendelkezők számára kötelezővé válik a második pillérben való részvétel. Két éven belül a belépéstől azonban ki is léphetnek, a belépéstől számított 180 napon belül pedig maguk választhatnak igényeik szerint nyugdíjpénztárat.

Ha nem választanak, akkor a Szociális Biztosító választ nekik a pénztárak abc-sorrendje alapján, de ezt az intézményt később megváltoztathatja a takarékoskodó.

Ami ennél is fontosabb, változik a nyugdíj kifizetésének módja. A megspórolt összeg egyik része ún. programozott módon kerül kifizetésre, ennek hossza az átlagéletkor függvényében lesz meghatározva a nyugdíj kezdetéhez képest. A megtakarított összeg másik fele pedig továbbra is növekedhet az alapokban, s a programozott időszak végén ebből vásárolható meg az élethosszig tartó nyugdíj. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.