Tűzoltás és unortodoxia

Az intézkedések többé-kevésbé megegyeznek, a méretben vannak eltérések, és persze előbukkannak érdekes, mondhatni unortodox megoldások is.

Minden állam abban reménykedik, hogy a járvány elvonultával a gazdaság teljesítménye visszaáll a régi szintre, és nagyon gyorsan ott folytathatjuk, ahol pár hónapja abbahagytuk.

Ez lenne a híres V alakú válsággörbe, amihez valóban kellenek az ugrásra kész üzemek, a fogyasztani képes lakosság, és az eddig oly jól működő értékláncok. Az elgondolás működhetne is, csak ott van komoly veszély, hogy a járványt nem mindenhol kezelik egységesen, nem minden ország fog azonos időben felszabadulni a korlátozások alól.

Jó példa erre Kína, amely – mondhatni – túl van a járvány nehezén, és kezdené visszapörgetni a gazdaságát, de jelenleg a világ többi része beteg, és nem vásárolja a termékeit.

Számos gazdaságpolitikus – nálunk is – megkérdőjelezi a társadalom ilyen szintű korlátozását, aminek következtében természetesen kevesebb lesz a fertőzött és az áldozat, ám a járvány várhatóan elhúzódik. Ebben azt a veszélyt látják, hogy a konkurenseink – bár náluk esetleg több áldozatot szedett a vírus – mégis előbb tudják újraindítani a gazdaságukat, sőt be tudnak nyomulni azokba a piaci résekbe, amelyek azzal nyílnak, hogy más országok nem tudnak teljesíteni, hiszen náluk még érvényben vannak az intézkedések.

Az egész gazdaságmentő folyamat nagyon átgondolt döntéseket és komoly anyagi ráfordítást igényel. A helyzetet bonyolítja a többségi közgazdasági vélekedés is, amely abban látja a helyzet megoldását, hogy bizonyos ideig ingyenpénzt juttatunk az alkalmazottak és a szűkölködők számára, amivel többek között fenn tudjuk tartani a fogyasztást egy adott gazdaságban.

Az elgondolás szép, csak nem tudjuk, hogy mindezt mennyi ideig kell folyósítani, és ennek forrásait csak hitelből tudjuk előteremteni, amit később bizony vissza kell fizetni.

A szlovák kormány is ezt tette, amikor átvállalta egyes alkalmazottak munkabérének egy részét. Először csak a kisvállalkozói körét, de gyorsan be kellett vonnia a nagyvállalati szférát is a munkahelymentő csomagba. Kérdés, meddig lesz képes fenntartani ezt a szlovák költségvetés, honnan fog rá pénzt szerezni, s hogy a kényszerű belső munkanélküliségbe vonult alkalmazottak miképp fogják tudni újra felvenni a szokott munkatempót.

A magyar kormánynak is bele kellett állnia a munkahelymentő irányvonalba, bár számtalanszor hangsúlyozták, hogy nem értenek egyet az ingyenpénzzel, a feltétel nélküli alapjövedelemmel, azzal, hogy valaki teljesítmény nélkül kapjon pénzt. Ezért is tér el a modelljük egy kissé, hiszen a bértámogatás fejében az alkalmazottaknak a vállalat számára valami hasznosat kell csinálniuk, vagy képezniük kell magukat. Előremutató megoldás az is, hogy a munkájukat elvesztők átképzésének 95%-át átvállalja az állam, s mellé még egyfajta diákhitelt is folyósít. Ez már előrevetíti azt az elképzelést, hogy a járvány utáni gazdaságban jelentős átalakulások várhatók.

Ez is segítség, amely szociális biztonságot ad, de ezzel nem oda akarják a labdát passzolni, ahol a játékos áll, hanem ahova futnia kellene.

Valószínűleg reálisabb az a hozzáállás, hogy belátjuk, az összes munkahelyet megmenteni nem lehet, az energiáinkat inkább arra kell összpontosítani, hogy az elveszett munkahelyek helyett újakat teremtsünk. Az is pozitívum, hogy a magyar kormány a kutatásfejlesztési kapacitás fenntartására törekszik, ezért 40%-os bérkiegészítést nyújt a mérnöki és K+F tevékenységben dolgozók számára 3 hónapig.

A legnagyobb kérdés mégiscsak az, hogy mennyit költünk a gazdaság megmentésére és miből. Ahány állam, annyiféle megoldás. Jönnek a bejelentések, hogy a GDP mekkora százalékát mozgósítják a gazdaság megmentésére, sorjáznak a meglepő számok.

Ezeket látva akár azt is gondolhatjuk, hogy a kormányok a még nagyobb eladósodás útjára lépnek. Pedig ennek nem kell okvetlenül bekövetkeznie.

A munkabér kiegészítésénél természetesen igen, hiszen azt vagy a költségvetési tartalékokból, vagy új hitelekből lehet fedezni. Viszont sokkal nagyobb lehetősége van a kormánynak, ha a pénz előteremtését a bankokra, illetve a jegybankra hárítja.

Azaz megteremti a lehetőséget a vállalatoknak az olcsó, támogatott hitelek felvételére, amelyekkel nemcsak a víz felszínén tudják tartani a cégeket, hanem akár fejlesztésekre, kapacitásnövelésre is tudják használni ezt a csendes időszakot.

A szlovák kormány is bejelentette a maga havi 500 millió eurónyi hitelgarancia-programját, bár erről még nem derültek ki részletek. A magyar kormány megszokottan inkább a hitelezésre szán komoly forrásokat. Mind a kormány, mind a Magyar Nemzeti Bank különböző hitelprogramokat indít, aminek a nagysága jóval meghaladhatja a 10 milliárd eurót. A jegybank emellett levitte a bankok kötelező tartalékát 0%-ra, további likviditáshoz juttatva őket. 

Érdekes körülmény, hogy a magyar kormány a járvány intézkedései kapcsán majdnem megduplázhatta a bankadót, míg a szlovák kormány kénytelen lesz a Fico által indokolatlanul megduplázott bankadót csökkenteni, feltehetően a hiteltörlesztési moratóriumért.

Az idegenforgalmi ágazaton, amely az egyik legnagyobb vesztese a járványnak, szintén kedvezményes és garantált hitelek, tőkeprogramok formájában segítene a magyar kormány. A támogatás mértéke valamivel kétmilliárd euró alatt marad, de már ez is viszonylagos biztonságot nyújthat az ágazatnak. Sajnos a szlovák kormány még eddig nem jutott el.

Minden válságból akkor tudunk jól kijönni, ha megállapítjuk, hogy mit rontottunk el, majd miután azt kijavítjuk, nem árt, ha kicsit rákészülünk a változásokra is. Feltehetően minden ország elkezdi a saját kapacitásai kiépítését, mert bebizonyosodott, hogy válsághelyzetben csak saját magunkra támaszkodhatunk. 

Jó példa erre, hogy a szlovák kormány is átállította az óturai Chiranát lélegeztetőgépek gyártására, és komplexebb a magyar kormány javaslata, hogy egészségipari innovációs ügynökséget hoz létre.

A másik érdekes téma a hazai vállalatok megvédése a kivásárlások ellen. Ebben először Andrej Babiš lépett – nagyvállalkozói tapasztalata birtokában.

A cseh kormányfő adminisztratív korlátozást vezetne be a stratégiailag fontos vállalatok kivásárlásának megakadályozására. A magyar javaslat más, mert tőkeprogramokkal erősítené a hazai vállalatokat. A szlovák javaslatról még nem hallottunk.

A programok megítélésében sok mindent összehasonlítanak. Ki milyen gyorsan indította, ki mennyi pénzt önt rá a gazdaságra, és még sok mindent érdemes volna vizsgálni: mennyire hatékony a pénz kihasználása, mennyi ég el belőle feleslegesen, mennyire adósítja el az országot stb. A magyar kormány javaslatában egy dolog szimpatikus. Tartja magát az eddigi gazdaságpolitikai elképzeléseihez, nem fékezni akar, hanem gyorsítani a modernizációt, gyorsítani a negyedik ipari forradalom bevezetését, sőt segíteni a magyar vállalatok külföldi expanzióját. És ha minden jól megy, a karanténban való lét is dob egyet a demográfián.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/15. számában.