Tényleg ennyibe kerül a benzin az adócsökkentés ellenére is?
Megállíthatatlannak tűnik a benzinár-emelkedés. A kormányok különféle intézkedésekkel próbálják fékezni ezt a negatív trendet. Legutóbb Németországban csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját. Az első napokban a németek még örvendeztek, két hét után viszont már dühöngenek. A benzinkutakon ugyanis szinte ugyanannyit fizetnek, mint az intézkedés meghozatala előtt.

Május utolsó napján még átlagosan 2,15 centért tankoltak a németek. Az ottani bérviszonyokhoz képest is magasnak számító ár igencsak megterhelte a családi költségvetéseket.
Néhány napig, az intézkedés meghozatala után a németek átlagosan 35 centtel olcsóbban – 1,80-1,90 euróért – tankolhattak benzint, a gázolaj ára 1,80 euróra csökkent.
A kezdeti eufória, amit az alacsonyabb benzinár váltott ki, már alábbhagyott, helyébe lépett a düh. A kutakon ugyanis szinte ugyanannyiért tankolhatnak, mint két héttel ezelőtt.
A német kormány eszi a kefét, mert 3 milliárd eurójába került az intézkedés.
Robert Habeck gazdasági miniszter azzal gyanúsítja az olajtermelőket, hogy a fogyasztókon próbálnak meg nyerészkedni. Úgy véli, meg kell reformálni a trösztellenes törvényt, hogy könnyebb legyen összegyűjteni a bizonyítékokat a piaci szereplők titkos megállapodásairól.
Christian Lindner pénzügyminiszter pedig azt mondta, megpróbálja biztosítani, hogy a fogyasztók teljes mértékben profitáljanak az átmeneti adócsökkentésből.
Még soha nem tankoltunk annyira drágán, mint manapság. A jelenlegi helyzetben az áremelkedés nehezen állítható meg, sőt rövid időn belül 2 euró fölé emelkedhet az üzemanyagok ára. Ennek oka az orosz olajembargó. Ráadásul most kezdődik a motoros fő szezon, Kínában pedig feloldják a pandémiaellenes intézkedéseket. Mindez azt hozza magával, hogy még több olajra lesz igény.
Minden környező ország megpróbál valahogy gátat szabni a benzináremelkedésnek, csak Szlovákia nem.
Magyarország 1,26 centben maximalizálta az üzemanyagok árát. Május végétől már csak magyar rendszámú és forgalmi engedélyű autók tankolhatnak ezen a kedvezményes áron.
A lengyelek ÁFA-csökkentéssel próbálják kordában tartani az üzemanyagárakat. Jövedéki adót csökkentettek a csehek is.
A szlovák kormány azonban még mindig csak azon gondolkodik, hogyan csökkentse az üzemanyagok árát. Egyelőre még nincs politikai egyezség.