2021. június 11., 12:46

Szlovákiában is terjeszkedne a leggazdagabb magyar vállalkozó

Mészáros Lőrinc ritkán ad hosszabb interjút, ezúttal viszont kivételt tett, az index.hu-nak arról is beszélt, mit gondol a magyar ellenzék vele szemben indított folyamatos támadásairól.

mészaros
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A korábbi felcsúti polgármester kiemelte, közel 30 ezer alkalmazottal rendelkeznek a gazdaság szinte minden szegmensében, ami azt jelenti, hogy Magyarországban a magánszférában ők a legnagyobb foglalkoztatók.

Az üzletember, akit egyes felmérések a leggazdagabb magyar vállalkozónak tartanak, elmondta, már 2008-ban is jelentős gazdasági eredményt tudtak elkönyvelni, amikor még a jelenlegi ellenzék volt kormányon és gyakran kaptak ellenőrzéseket. Szerinte manapság világnézettől függetlenül sikeres tud lenni egy magyarországi vállalkozó, s örül annak is, hogy magyar gazdasági szereplők fel tudják venni a versenyt a nemzetközi konkurenciával is.

"Sokkal inkább azt látom a támadások mögött, és ezért elfogadom és megértem, hogy sokaknak nem tetszik az én elkötelezett jobboldali kiállásom. Mivel ma Magyarországon jobboldali kormány van, érthető számomra, hogy az ellenzék a Mészáros Csoporton és más, jobboldalhoz kötődő gazdasági szereplőkön keresztül támadja a kormányt" - helyezte kontextusba az őt ért támadásokat, és arra is kitér, hogy Magyarországon vannak politikai erők, akik a multinacionális tőke érdekeinek érvényesítésében érdekeltek.

Az építőiparban betöltött szerepe kapcsán sokakban az a tudat él, hogy Mészáros csoportja a közbeszerzések nagy nyertese, de a vállalkozó ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hivatalos statisztikák szerint tavaly kb. 4300 milliárd forint volt a teljes magyarországi építőiparban felhasznált forrás, vagyis a cégcsoportjának részesedése ebből alig 7 százalékos. 

A felcsúti vállalkozó csoportja pedig nemcsak Magyarországon van jelen, hanem nemzetközileg is erősödik. A magyar szállodalánc mellett Horvátországban 200 szobás szállodát építkeznek, s mint Mészáros elmondta, Szlovákiában is szeretnének erőteljesebben jelen lenni.

Szívesen terjeszkedünk az építőiparban, szeretnénk a környező országokban erőteljesebben jelen lenni, Horvátországban, Szlovákiában és Romániában komoly terveink vannak. De nem csak a régióban gondolkodunk: most vásárolunk Líbiában két céget, erőmű-karbantartó vállalatokat. 

Mészáros Lőrinc nem tart attól, amivel az ellenzék fenyegeti, vagyis az esetleges kormányváltás utáni retorzióktól, mivel szerinte egy ilyen nagy cégcsoportot csak transzparensen lehet irányítani.

Nagyon örül egyébként a Puskás Akadémia bajnokságban elért sikerének, amelynek klubelnöke. Különösen büszke arra, hogy az ezüstérmes csapat kezdőjében 5-6 saját nevelésű játékosuk van. "Ezek a fiatalok nálunk nevelkedtek, végigjárták az utat, és most már van, aki ott kopogtat a válogatott ajtaján."

Magánéletének részleteibe nem akart belemenni, de elárulta, gyermekei a vállalatban dolgoznak, a legidősebb lánya a csoport vezetője, a középső lánya néhány cégcsoportos vállalatot irányít; míg az agrárvégzettségű fia a Talentis Agro Holding igazgatóságának az elnöke.

"Büszkén vallom, hogy az övék a jövő itt, nálunk is."

A tévés műsorvezetővel, Várkonyi Andreával tervezett esküvője időpontját nem árulta el, de annyit megerősített, nagyon boldogok és mindketten közös életben gondolkodnak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.