Szijjártó Péter szerint életbiztosítás, hogy Magyarország megkerülhetetlenné vált az európai autóiparban
Gazdasági életbiztosítás, hogy Magyarország mára megkerülhetetlenné vált az európai autóiparban, s hazánk éppen azokkal az államokkal versenyez az elektromos akkumulátorgyárakért, amelyek politikai kommunikációjukban a leghatározottabban támadják a kínai beruházásokat - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján az elektromos akkumulátorgyárakkal kapcsolatos kritikák kapcsán leszögezte, hogy a kérdés nem az, hogy épülnek-e ilyenek, hanem pusztán az, hogy hol.
- mutatott rá.
Hangsúlyozta:
Valamint rámutatott, hazánk már ma is a világ negyedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, az utóbbi tizenhárom hónapban rendre az akkumulátor volt az első számú exportcikkünk, így nem lehet azt mondani, hogy "ez egy titokzatos valami" és "nem tudjuk, ebből mi lesz".
- fogalmazott.
Illetve arról számolt be, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjává vált,
ami garancia a hosszú távú gazdasági növekedésre, védettséget jelent a bizonytalanságokkal szemben.
Hazánkban mindhárom német prémium autómárkának gyára van, s a világ hét legnagyobb elektromos akkumulátorgyártójából már ma is jelen van három, miközben a szektorban a nyugati vállalatok teljesen függővé váltak a keleti partnerektől.
- közölte.
Szijjártó Péter ezt követően kitért arra a vitára is, hogy a kormány a hazai kis- és középvállalatok helyett miért nagy nemzetközi cégeket támogat.
- emelte ki, hozzátéve, hogy a magyar vállalati beruházásoknál ráadásul jóval magasabb is a támogatási arány.
- vélekedett.
Aláhúzta, hogy
a magyar beszállítók szerepének erősítését célzó stratégia sikerességét demonstrálja, hogy a tavalyi válságévben az elektronikai és az autóipari szektor termelési értéke is rekordot döntött.
Továbbá kiemelte, hogy fel kell lépni a világ ismételt blokkosodása ellen, hiszen ez élesen ellentétes Magyarország, sőt egész Közép-Európa érdekeivel, miután a térség mindig rajtavesztett Kelet és Nyugat konfliktusán. Ehelyett konnektivitásra, vagyis kölcsönös tiszteletre és előnyökre alapozott együttműködésre van szükség.
- fogalmazott.
- mondta.
- tette hozzá.
A miniszter végül érintette az ukrajnai háború témáját is, elhibázott brüsszeli intézkedéseket, szinte példátlan biztonsági és gazdasági kihívásokat emlegetve.
Kijelentette, hogy
a fegyveres konfliktus szomszédságában rendkívül súlyosan és közvetlenül érezni a negatív hatásokat, ráadásul egy esetleges eszkaláció veszélye is itt a legmagasabb.
- összegzett.