Szép új világ: Minden hatodik német rendszeresen kihagy egy-egy étkezést, máskülönben nem tudná kifizetni a számláit
Számtalan alkalommal foglalkoztunk már az orosz-ukrán háború gazdasági hatásaival. Bíráltuk az elsietett és/vagy aránytalan büntetőszankciókat, sőt arra is figyelmeztettünk, a neheze még csak most következik. Azt ugyanakkor nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar ideér...
Rögtön az elején érdemes valamit tisztáznunk. Gyakran felmerül a vád az Oroszországra kirótt szankciókat bírálókkal szemben, hogy Putyin-pártiak és ukrán csecsemők holttestén taposva akarják fenntartani saját jólétüket. Erről azonban szó sincs! Leírtuk már többször, de ha kell, hát fussunk neki ezredszerre, nem azzal van probléma, hogy az Európai Unió élve (egyébként egyre fogyatkozó) gazdasági hatalmával, igyekszik megbüntetni Moszkvát a háborúért.
A baj az, hogy az intézkedések meghozatala, sőt célja teljesen l'art pour l'art. Öncélú büntetésen kívül semmiféle egyéb szándék nincs mögötte.
Jól láthatóan nem akarják tárgyalóasztalhoz kényszeríteni az oroszokat. Több mint 100 napja hiszi a nyugati közösség, hogy a következő szankciós csomag majd biztosan véget vet az öldöklésnek. Az oroszok ezt már tényleg nem bírják ki, a nép felkel az elnyomó rezsim ellen és Putyinra rágyújtja a Kremlt. Most kicsit rossz, de aztán sokkal jobb lesz. A nálam idősebbek bizonyára emlékeznek még rá, hol és kiktől is hallották ezt legutóbb...
A hatodik csomag után mennyi kell még, hogy belássuk, nem jártunk sikerrel?!
A másik, talán ennél is nagyobb probléma, hogy minden egyes szankciós csomag visszaüt Európára. Nem kicsit, nagyon! Nem a szenvedő ukrán néppel való szolidaritás jegyében még úgy-ahogy elviselhető mértékben, hanem
minőségi és félő, talán mennyiségi éhezés formájában!
Pár nappal ezelőtt a német Bild-ben megjelent egy rendkívül érdekes szociológiai felmérés ismertetője. Azt kérdezték a németektől, milyen hatással van mindennapi életükre a háború nyomán tapasztalható gazdasági recesszió. A CDU-hoz kötődő Új Szociális Válaszok Intézete (INSA, Institut für neue soziale Antworten) által készített kutatásból kiderül:
szinte minden hatodik német rendszeresen kihagy egy-egy étkezést, hogy a hónap végéig kihúzza valahogy.
Még egyszer! Az Európai Unió legerősebb gazdaságában, a 80 milliós Németországban minden hatodik német (16%) inkább nem eszik, hogy valahogy a felszínen tudja tartani magát és családját. A válaszadók 13%-a mondta azt, valószínűnek tartja, hogy hamarosan ő is kénytelen lesz spórolni az étkezéseken. Az alacsony jövedelmű háztartásokban természetesen még rosszabb a helyzet. A havi ezer euró alatti bevétellel rendelkezők 32%-a nyilatkozta, hogy rendszeresen kénytelen étkezéseket kihagyni.
Újra: Németországról beszélünk!
Az összes válaszadó 42% kevesebb halat és húst vásárol mostanában, főleg tésztaféléket eszik, máskülönben nem tudná fenntartani életszínvonalát. Körülbelül ugyanennyien mondták azt (41%), hogy kénytelenek diszkontáruházakban vagy leárazások idején vásárolni.
Abban minden szakértő egyetért, hogy az elképesztő áremelkedésben és a rekordmagas inflációban az oroszokat sújtó energetikai szankciók játsszák a legfontosabb szerepet, bár a koronavírus-járványból éppen kilábalt európai gazdaságok eleve sérülékenyek voltak. Hogy hol áll meg a folyamat, egyelőre nem tudni. Az energiaárak és az élelmiszerárak közötti összefüggés könnyen belátható. Csakhogy van itt más is! Mivel a háború miatt eleve kevesebb műtrágya érkezik az európai piacokra, az is jóval drágábban, az élelmiszerárak tovább emelkednek, pláne, hogy a kevesebb műtrágya miatt idén alacsonyabb hektárhozamokra is számítanak az elemzők. Augusztusra majd többet tudunk, mindenesetre nem sok jóval kecsegtet, hogy a búza árának éves emelkedése rekordokat döntöget. Maradva Németországnál, 2022. márciusában 65%-kal volt magasabb az importbúza tonnányi egységára, mint egy évvel korábban.
Azzal együtt, hogy szinte az összes európai állam önellátó gabonából, elvileg nincs rászorulva az orosz, ukrán vagy fehérorosz importra, a helyzet korántsem ennyire egyszerű. A piaci mechanizmusok miatt számos ország importál több-kevesebb gabonát Kelet-Európából és a kontinens más országaiból, majd viszi ki a sajátját a jobban fizető nyugati piacokra. A háború és a szankciók miatt idén ez biztosan elmarad, de hogy a várható átrendeződésnek milyen gazdasági hatásai lehetnek, azt csak találgatni lehet. Az biztos, pozitívak nem nagyon...
Adódik végezetül a kérdés, ha a (legalább látszólag) erős német gazdaságot ennyire megviselik az európai szankciók, mi lesz a nyugati színvonaltól még mindig lemaradt közép-európai államokkal. Mi lesz például Szlovákiával, ahol az infláció jóval magasabb, mint a németeknél (a szlovákiai infláció 11% körül van, az élelmiszerek árai pedig nagyjából 13-14%-kal emelkedtek), jóval több mindenből szorul behozatalra és szinte minden mutatóban le van maradva Európa erősebb gazdaságaitól.
A németek jelentékeny része már most enyhébb minőségi éhezéssel él együtt. Ez azt jelenti, hogy ritkábban vesz húst vagy halat, több tésztát eszik, gyatrább minőségű kenyeret vásárol, nem eszik annyi gyümölcsöt és zöldséget. Minden hatodik német állampolgár viszont már a mennyiségi éhezéssel is kénytelen szembenézni, azaz nem annyit eszik, amennyit szeretne.
Egészen ijesztő a kérdés, mi lesz akkor a jóval kevesebb fizetésből élő, de nagyjából hasonló árszínvonalon vásárló szlovákiai lakossággal.
Ha van pár perce, kattintgassa végig ennek a német online "élelmiszerüzletnek" az ajánlatait, nem talál túl sok különbséget az itteni árakkal. Megfelelő közvélemény-kutatás híján csak találgatni tudunk, de talán nem állunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, Szlovákiában biztosan sokkal rosszabb a helyzet.
Valószínűleg már a háború, sőt a járvány előtt is az volt. Itt a családok nagy része megszokta, hogy akciós termékeket vásárol, vagy kevesebb húst eszik, halat meg egyáltalán nem, mert nem tudja megfizetni. A minőségi éhezés nem számít ritkaságnak.
A baj az, hogy a németeknek "volt honnan lecsúszni", nekünk lassan tényleg csak a lejtő feneke marad, az igazi mennyiségi éhezés. Amikor nem, hogy húsra vagy banánra, kenyérre is csak úgy jut, ha minden családtag legfeljebb két szeletet eszik.
Hogy ne zárjuk ennyire pesszimistán az írást, mondjuk ki, egy dologban még bízhatunk. Talán Nyugat-Európa jólétben eltunyult polgárai sem tolerálják már túl sokáig, hogy a kormányaik cserben hagyják őket mindenféle homályos nagyhatalmi érdekek és a rosszul értelmezett erényfitogtatás miatt.
