Sikeresnek bizonyultak a vállalkozói reggelik!
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége 2016-ban alakult. 5 év leforgása alatt több mint 800 vállalkozó csatlakozott a kezdeményezéshez, Királyhelmectől egészen Pozsonyig. A szövetség célja, hogy szakmailag fejlessze a felvidéki vállalkozókat, valamint, hogy bővítse kapcsolati tőkéjüket, úgy, hogy összeköti egymással a magyar vállalkozókat.
A szövetség több rendezvényt, projektet is elindított már, ilyen például a Felvidéki Vállalkozói Expo, az Év Vállalkozója verseny vagy a mentorprogram. Ám mégis az egyik legformabontóbb kezdeményezés a szervezeten belül a vállalkozói reggelik, amelyek 2019-ben keltek életre Komáromban, majd később Dunaszerdahelyen, Párkányban és Rimaszombatban is megvetették lábukat. Azért
A reggelik havi rendszerességgel kerülnek megrendezésre, ahol mindig más-más, a vállalkozáshoz kapcsolódó témát boncolgatnak és veséznek ki a vállalkozók. A résztvevőknek alkalmuk nyílik elmondani véleményüket, megoldásukat, meglátásukat, problémájukat és kételyüket az adott témához, úgy, hogy közben egymást segítik és fejlesztik tapasztalataikkal, véleményükkel. A vállalkozói reggeli korántsem egy előadás, inkább egy workshop, ahol a vállalkozók olyanokkal oszthatják meg gondjaikat és kérhetnek tanácsot, akik nagy valószínűséggel jártak már hasonló cipőben.
Hisszük és tudjuk, hogy közösségünk megmaradása nemcsak kultúránk megtartásában és nyelvünk megmaradásában rejlik, hanem gazdaságunk megerősítésében is. Gazdaságunk megerősítését pedig a leghatékonyabban úgy érhetjük el, ha támogatjuk, összekötjük és természetesen fejlesztjük vállalkozóinkat. Ha vállalkozóink fejlődnek, úgy régiónk erősödik, közösségünk pedig megmarad. A fent említett gondolat pedig teljes egészében a vállalkozói szövetség célját és küldetését tükrözi.