2025. november 21., 20:51

Romlik a helyzet a hazai munkapiacon?

Egyre szembetűnőbb, hogy a szlovák munkaerőpiac lassan, de biztosan romlik. Nem drámaian, nem egyik napról a másikra, hanem ilyen alattomos, csöpögő módon. Hónapról hónapra egyre többen kerülnek be a munkaügyi hivatal nyilvántartásába, és mostanra már hatodik hónapja tart ez a folyamat (egy augusztusi kivétellel).

Škoda, autógyártás
Fotó: TASR

A munkanélküliségi ráta 5,1 százalékra kúszott fel, ami a legmagasabb érték tavaly december óta. Ez önmagában még nem tragédia, de mögötte ott van több mint 1100 új álláskereső, akik egyetlen hónap alatt kerültek be a rendszerbe. A lényeg: a munkanélküliség már nem csökken, hanem megint picit emelkedik.

Fontos az is, honnan jönnek ezek az emberek. Most nem a „klasszikus” leszakadt régiók híznak, hanem olyan ágazatok és térségek, amelyek eddig a gazdaság erősebb oldalához tartoztak. A legtöbb új munkanélküli az építőiparból, illetve a szállítás és raktározás területéről esik ki, sokan tömeges leépítések miatt.

A leghirtelenebb romlás Túrócszentmárton és Kiszucaújhely környékén látszik – ez azt jelzi, hogy az ipari, gyártó háttér is recseg. Igen, nem magyar vidék, de már utal a következő hónapokra.

Jelzésértékű, hogy az éves összehasonlításban már az ország járásainak 60 százalékában magasabb a munkanélküliség, mint egy évvel korábban. Vagyis ez már nem egy-két problémás térség ügye, hanem terjedő tendencia.

Külön érdemes megfigyelni, hogy megnőtt annak az esélye, hogy egy most dolgozó ember előbb-utóbb a munkaügyi hivatalban köt ki – ilyen magas kockázat 2020 vége óta nem volt. Ez szép csendben szétmarja az emberek biztonságérzetét: ha bizonytalan a meló, óvatosabb lesz a költekezés, a hitelfelvétel, a beruházás.

És akkor jön a furcsa ellentmondás: rekordközeli a szabad álláshelyek száma, nagyjából 116 ezer betöltetlen pozícióval. Papíron tehát munka az van. A gond az, hogy gyakran máshol és mást keresnek a cégek, mint amit azok tudnak, akik most épp elveszítik az állásukat. Ez klasszikus szerkezeti probléma: a piac nem omlott össze, de egyre több a „rossz párosítás” ember és munka között.

Megosztás
Címkék