Rendkívül megdrágultak az építőanyagok
A világjárvány és az orosz-ukrán háború következtében általánossá vált a különböző termékek árának emelkedése. Már-már drasztikusnak mondható az az árdrágulás, amely az építőanyagok piacán tapasztalható. Ez számos esetben eléri a 100 százalékot.

A szlovák építésügyi minisztérium a Közbeszerzési Hivatallal közösen keresi annak a lehetőségét, miképpen lehetne mérsékelni ezt a folyamatot.
Andrej Doležal tárcavezető közösségi oldalán tette mérlegre kétéves tevékenységét. Mint írta:
Noha a mostani szerződések tartalmaznak egy „inflációkövető képletet”, amelynek alapján megemelhető az építkezések végső ára, a miniszter szerint azonban ez a képlet nem számolt ilyen nagy piaci árnövekedéssel. Gondot okoz például az acél, a vas, a beton vagy az épületfa. A minisztérium és a Közbeszerzési Hivatal már vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az építkezési vállalkozók követeléseinek megítélésénél hogyan lehetne alkalmazni a közbeszerzési törvénynek a rendkívüli helyzeteket érintő cikkelyét.
A tárcavezető szerint a pandémia és a háború együtt egy előre nem látható helyzet.
Ugyanakkor minden megrendelést külön-külön fognak elbírálni. Az árak emelését alaposan indokolni kell, mivel akadhatnak olyan spekulánsok, akik visszaélnének ezzel.