2021. július 7., 19:40

Remišováék terveznek, miniszterek végeznek - döcög az uniós források merítése

A régiófejlesztésért, informatizációért és beruházásért felelős minisztérium (MIRRI) egy tervet készített, hogy miképp is tudnák a minisztériumok felgyorsítani a 2014-2020-as időszak ki nem merített forrásainak lehívását. A határidő szoros, 2023-ig majdnem kilenc milliárd eurót kellene lehívni, ami komoly feladat. A tervet, egyelőre még a kidolgozója, a régiófejlesztési minisztérium sem teljesíti, a többiről ne is beszéljünk.       

Remisová
Fotó: Tasr

A minisztériumoknak havonta számot kell adniuk a terv teljesítéséről a kormányüléseken.

Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes szerint az uniós források merítésének tempója fele akkora, mint amire számítottak.

Azaz, érdemben nem igazán tudák az előző kormány teljesítményét fokozni.

Dekomitment

Az EU is előír a tagországok számára az egyes évekre egy minimális merítést, aminek lehívására +3 év áll rendelkezésre. Ez a dekomitment. A cél az, hogy a támogatások lehívása folyamatos legyen, illetve a túl gyors merítés gyakran a projektek minőségromlásához is vezethet. De ezek szerény összegek, és a jó hír az, hogy idén ennek alapján nem veszít komolyabb summát Szlovákia ezekből a pénzekből. Ha Szlovákia csak a 2020 utáni három évre előírt summa szerint merítene, akkor a hétéves keretösszegből még mindig bennmaradna 6 milliárdnyi euró, ami a teljes összeg (15,3 milliárd) harmadát jelenti.

Eddig, a lassú merítések miatt már elúszott 150 millió euró.
Több mint százmilliót még Peter Plavčan (SNS) valamikori iskolaügyi miniszter idején úsztattak el, akkor a tudományra és a kutatásra szánt támogatásokból, illetve 40 millió eurónál valamivel több az önkormányzatoknak szánt támogatások estek ki a régiós operatív programból. Tavaly pedig  elúszott kétmillió a halgazdaságokra szánt támogatásokból.
Remišová terve

Amennyiben Szlovákia meg szeretné menteni a 2014-2020-as időszakra járó támogatásait, akkor az eddigi merítések tempóját az ötszörösére kellene növelnie.

Veronika Remišová mint az európai forrásokért felelős miniszterelnök helyettes egy tervet készített minden egyes minisztériumnak.

Az európai előírás alapján idén 1,2 milliárdot kellene lehívni, amiből eddig már 850 milliót sikerült is, tehát még maradt 346 millió euró. Lemaradásban van a környezetvédelmi tárca, amelynek 140 milliót kellene az év végéig meríteni, illetve az agrártárca halászati operatív programja, amelyben tavaly az EU Bizottsága a kifizetések egy részét leállította, az irányítás és az ellenőrzés hiányosságainak komoly gyanúja miatt.

Szlovákián az is segített, hogy az Európai Bizottság júniusi döntése szerint 358 millió euró lehívását engedélyezte az autópályák építésére. Addig kartellcsalás gyanúja miatt blokkolta ezeket az összegeket.

Miképp teljesül a válságterv?

A mai napig, azaz hét és fél év elteltével a 15 milliárdos összeg nem egész felét sikerült lehívni. A megmaradt 2,5 évben még 8,8 milliárdot kellene meríteni. Rosszabb arányokat csak Spanyolország tud felmutatni.

Remišová válságterve minden minisztérium számára egy harmonogramot írt elő a kiírásokra, a szerződésekre és a merítésre. Ezt elfogadtatta a kormánnyal, és így a minisztériumoknak már a kormányüléseken kell havi rendszerességgel számot adniuk annak teljesítéséről.

A MIRRI előírta, hogy a minisztériumok az év végéig a célösszeg 90 százalékára már szerződést kössenek.

Azaz a projekt legyen elfogadva, a pályázó kezdje meg a megvalósítást. Ebben nem is állunk rosszul, hiszen a források 85 százalékára már megkötötték a szerződéseket. Az elmaradt 15 százalék mintegy hárommilliárd eurót jelent.

Azaz, idén Remišováék 2,2 milliárd euróra köttetnének szerződéseket, ami havi bontásban 318 millió eurót jelent.

Ettől a minisztériumok messze vannak, májusban mintegy 13 millió eurónyi szerződést tudtak felmutatni. Voltak olyan tárcák is, amelyek mínuszba futottak, azaz vagy kevesebbet hívtak le az elnyert összegből, vagy visszaléptek a nyertesek.

A merítés

A megkötött szerződések adatai tehát könnyen tévútra vezethetnek, pontosabb képet ad a lehívott támogatások összege, ami ugye alig fele a hét éves időszakra előírt forrásoknak.

A MIRRI 2021-ben 2,9 milliárd euró lehívását tervezi az EU alapokból. Azaz havonta 240 millió euróét.

A gyakorlat viszont az, hogy az év elejétől a terv csak félig teljesült, májusban pedig a tervezettnek csak 2,8 százalékát merítették.  Eddig 634 millió eurót fizettek ki a nyerteseknek.

Egyelőre a legjobban áll az agrárminisztérium és a szociális minisztérium, a lemaradók az egészségügyi, a kulturális és a gazdasági tárca.

Mi várható?

A MIRRI arra számít, hogy az év végével felgyorsulnak az események. A tapasztalat az, hogy a kifizetési kérelmek a harmadik negyedévben (főleg az építkezéseknél) megugranak.

Veronika Remišová december végéig adott határidőt az egyes minisztereknek, hogy megbecsüljék, mi is az az összeg, amelyet nem fognak tudni kimeríteni, hogy még át lehessen csoportosítani olyan területekre, ahol azt el tudják költeni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.