2022. november 27., 18:51

Pozsonyban már érezhető a magas kamatlábak hatása a lakások árára

Az idei év nagy változást hozott az ingatlanok területén is, ugyanis míg év elején még ki lehetett használni az olcsó lakáshiteleket, a helyzet pár hónap alatt radikálisan megváltozott, a magas kamatlábak pedig már éreztetik hatásukat.

ingatlan - építkezés - hitel

A szakértők pedig még néhány héttel ezelőtt is arról beszéltek, nem várható nagyobb esés az árakban, inkább a stagnálásra kell felkészülnie a piacnak.

Az elmúlt években ugyanis az volt a jellemző, hogy az eladó uralta a piacot, sok esetben magasabb összegért is el tudott adni egy ingatlant, mint amiért először meghirdette. Az elemzők szerint fel kell készülnünk arra, hogy az ingatlanok eladása hosszabb folyamat lesz, mint korábban. Az már most látszik, hogy aki ingatlant akart eladni, idén már biztosan elszalasztotta a legjobb árakat.

A helyzet pedig a jelenlegi gazdasági környezetben nehezen előre jósolható. Egy biztos, az Európai Központi Bank kamatemelése magasabbra nyomta a szlovák lakáshitelek árát is, nehéz ma már 2,5 százalékos éves kamatláb alatt forrásokhoz jutni, másrészt a bankok jóval csekélyebb összeget hajlandók hitelezni.

Ebből adódóan a piacon vélhetően az árak 2023-ban tovább csökkennek, más kérdés, hogy milyen mértékben. Ez nagyban függ az európai gazdaság helyzetétől, a recesszió beköszöntével ugyanis az infláció is csökkenhet, ezzel együtt pedig a kamatlábak is. Ebben az esetben akár az ingatlanárak esetében is fordulat következhet be, de ha a pénzromlás nagyobb nehézségeket fog okozni, akkor az ingatlanok tulajdonosaira nem lesz jó hatással.

A növekedő költségek ugyanis éppen az ingatlanok eladásához vezethet, így a piaci többlet majd az árakat is lejjebb nyomhatja, amint azt már most is látjuk. A legtöbb városban már napjainkban is csökkennek a lakások árai, Pozsony egyes részein egy háromszobás lakáshoz akár 40 ezer euróval olcsóbban lehet hozzájutni, mint néhány hónappal ezelőtt. Azt viszont nem szabad elfelejteni ebben az esetben sem, hogy kivételek lehetnek, elsősorban ott, ahol a kínálat még mindig szerényebb, mint a kereslet, de az ilyen lokalitások száma egyre kevesebb.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.