Öt éven belül biometrikus adatok használatára kényszerülnek a Mastercard ügyfelei
A Mastercard az általa kiadott fizető és hitelkártyákon 2030-tól megszűnteti az azokon található 16 számjegyű kódot és a fizetési tranzakciókat a kártyahasználó biometrikus adatai általi – vagyis ujj, tenyérlenyomat vagy arclenyomat alapú - azonosításra cseréli – számolt be a kártyakibocsátó által közzétett adatokra hivatkozva több hírforrás, köztük a vigilantnews.com is.
Azok közé tartozik, akik bár kényelmi szempontból gyakran fizetnek kártyával, mégis biztonságosabban érzi magát, ha lapul némi készpénz a tárcájában vagy a zsebében? Még a fiatalabbak előtt sem érzi úgy, hogy „őskövület” lenne, de például a mobiltelefonba integrált kártya általi fizetést feleslegesnek és akár veszélyeket magában rejtőnek tartja? Úgy gondolja, hogy nem a banknak, hanem az ügyfélnek kellene meghatároznia, milyen szolgáltatásért hajlandó fizetni? Nem szeretné, hogy a pénzintézmények vagy más szolgáltatók, esetleg a hatóságok nyomon kövessék, hogy mikor merre jár, mire költ, mit csinál? Valószínűleg Ön a többséghez tartozik, de persze ez még nem jelenti azt, hogy megkérdeznék a véleményét.
Az amerikai Mastercard, amely a piacvezető kínai Unionpay és az ugyancsak amerikai Visa után a harmadik legnagyobb kártyakibocsátó a világon, tágabb régiónkban a legelterjedtebb használatú kártyák kibocsátója. A biometrikus azonosításra való átállásuk azonban távolról sem egyedülálló, a „nyugati világ” legnagyobbja, a Visa hasonló jövőbeni programmal rendelkezik, amelynek alapja, hogy a fizetési tranzakciók végrehajtásakor egyidejűleg azonosítja majd a kártyát és a kártyahasználó ujjlenyomatát. Sok választási lehetőség tehát nincs. Főként figyelembe véve a készpénzfizetések korlátozását célzó intézkedéseket, amelyek kiemelt szinten jelennek meg az európai uniós szabályozások meghozatala tekintetében is.
A biometrikus azonosítás – nyomásgyakorlást sem nélkülöző – átültetése a kereskedelmi térben, kéz a kézben halad a programozható digitális fizetőeszköz (CDBC) bevezetését előkészítő lépésekkel, mely utóbbinak fő zászlóvivői a Világgazdasági Fórum (WEF) ismert személyiségei is. Az ismert tények és a látható igyekezetek együttesének alapján pedig bárki levonhatja a saját következtetéseit. Legalábbis azt, hogy a múltban nem sok példája volt annak, hogy nagy tőkével – és ebből adódóan hatalmi befolyással is rendelkező – magánvállalatok döntéshozataluk során a közjót vagy az átlagember érdekeit helyezték volna a sajátjaik elé.
