A bejelentkezését azzal kezdte, hogy a kormányülés szünetében tesz bejelentést, és ezen a kormányülésen fontos, húsbavágó döntéseket hozott a kormány.
A kormány mai ülésén tettünk egy lépést előre és gazdasági kérdésekkel foglalkoztunk. Úgy látjuk, eljött az ideje, hogy a járványügyi és egészségügyi kérdések mellett gazdasági döntéseket is hozzunk
– vezette fel a döntéseket.
A világjárvány nemcsak az emberek egészségét veszélyezteti, hanem a munkahelyeket is. Ezért ma olyan döntésekről tárgyaltunk, amelyektől azt várjuk, hogy meg tudjuk védeni a munkahelyeket"
– fejtette ki, azzal, hogy ezek csak az első és legsürgetőbb lépések, amelyet újabbak követnek.
A döntések
Az első döntésünk, hogy
a magánszemélyek és a vállalkozások, mindenki esetében, a mai napig megkötött hiteleinek tőke és kamatfizetési kötelezettségét az év végéig felfüggesztjük. (Vagyis a kormány megfogadta az MNB javaslatait.)
Másodszor:
A rövid lejáratú vállalkozási hitelek június 30-ig meghosszabbításra kerülnek. (feltételezhetően a lejáratra utalt)
Harmadszor:
A holnaptól felvett fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját, a THM-jét a jegybanki alapkamat +5%-ban maximáljuk.
Negyedszer:
A gazdaságunk néhány szektora már most súlyos gondokkal küzd, velük folyamatosan egyeztettek, az első javaslatok meg is érkeztek. Ilyen súlyos gondokkal küzd a turizmus, a vendéglátás, szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások és a személyszállítás, vagyis a taxisok is.
Ezekben a szektorokban a munkáltatói járulékfizetési kötelezettségét teljes egészében elengedjük. A munkavállalók járulékát jelentősen csökkentjük. Nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. Az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken.
Mindez egyelőre június 30-ig.
A kata szerint adózó taxisok általányadó fizetési kötelezettségét elengedjük, június 30-ig. Ezekben a szektorokban a helységbérleti szerződéseket nem lehet felmondani és a bérleti díjakat nem lehet megemelni . A turizmusfejlesztési hozzájárulást is elengedjük június 30-ig.
Ötödször:
Döntéseket hoztunk a munkavállalási szabályok rugalmasabbá tételéről. A felek könnyebben meg tudjanak egyezni egymással. Az alaprendeletet ma közzéteszik.