Novemberben ismét Felvidéki Vállalkozói Expo Dunaszerdahelyen
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége bejelentette, hogy 2025-ben is megrendezésre kerül a Felvidéki Vállalkozói Expo, a szervezet egyik legnagyobb volumenű szakmai rendezvénye. Az esemény időpontja: 2025. november 7., péntek, helyszíne pedig a már hagyományosnak számító MOL Aréna Dunaszerdahely.

A Felvidéki Vállalkozói Expo célja, hogy találkozási és bemutatkozási lehetőséget nyújtson a szlovákiai magyar vállalkozások számára. A résztvevők bemutathatják termékeiket és szolgáltatásaikat, miközben értékes szakmai ismereteket szerezhetnek a nap folyamán elhangzó előadások révén. Emellett a rendezvény kiváló alkalmat kínál a kapcsolatépítésre, hiszen az ország minden pontjáról érkeznek látogatók és kiállítók.
Az évente megrendezett Expo évek óta a felvidéki magyar gazdasági élet egyik kiemelt eseménye, mely egyaránt szól a vállalkozóknak, a szakmai érdeklődőknek és a nagyközönségnek. A szervezők azt ígérik hamarosan további részletekkel jelentkeznek a programról, előadókról és a kiállítók jelentkezésének lehetőségeiről.