2022. december 28., 16:48

Növekvő, de egyre kevesebbet érő fizetések

Annak ellenére, hogy a szlovákiai átlagfizetések soha nem voltak olyan magasak mint 2022-ben, az értékük az infláció hatására egyre csökken.

201610311157020.00000000000001a_penz.jpg

A statisztikai hivatal adatai alapján az év harmadik negyedében az átlagbér 1296 euró volt Szlovákiában, ez csak nominálisan jelentett többet, mint egy évvel korábban, hiszen a fizetések reálértéke 4,5 százalékkal csökkent. Tehát hiába növekedtek a bérek közel tíz százalékkal, mégis kevesebbet vásárolhattunk belőlük, mint a 2021-es év végén.

Az infláció pedig nem minden szektort érintett ugyanolyan mértékben. Az átlagbérek szintjén is hatalmasak a regionális különbségek, míg Pozsony megyében 1548 eurót visz haza átlagosan egy munkavállaló, Eperjes megyében csak 1029 eurót. A jelentős nominális növekedés mögött pedig az állami szektor húzódik meg leginkább, mert éppen a sztrájkok és tárgyalások hatására itt növekedtek leginkább a keresetek.

Ezen a téren a 2023-as év is hasonló folyamatokat hozhat, hiszen a tanárok és az egészségügyi alkalmazottak anyagi bevétele is növekszik. amely majd a statisztikát is befolyásolja. Ennek ellenére a reálbérek vélhetően nem fognak növekedni, mert még az ideinél is rosszabb inflációs adatokat várnak a szakértők. Az idei év egyébként is az euró szlovákiai bevezetése óta a második legrosszabb esztendő volt a bérek tekintetében, mert csak a gazdasági válság utolsó részében, 2012-ben vesztettek többet a fizetések értékükből mint idén.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.