Nőtt a munkanélküliség
Az európai módszertan szerint számított referencia-munkanélküliségi ráta a munkaerő-felmérés alapján 2025 harmadik negyedévében 0,1 százalékponttal 5,5%-ra emelkedett az előző évhez képest. A munkanélküliek száma Szlovákiában elérte a 152 300 főt – jelentette a statisztikai hivatal.
A hivatal szerint az éves szinten mért, 4200 fős növekedést csaknem teljes egészében a rövid távon munkanélküliek számának emelkedése okozta, vagyis azoké, akik kevesebb mint egy éve vannak munka nélkül. Míg tavaly számuk alig érte el az 54 ezret, addig 2025 harmadik negyedévére majdnem 58 ezer főre nőtt.
A hosszú távon munkanélküliek (egy évnél hosszabb ideje állástalanok) továbbra is a munkanélküliek nagyobb csoportját alkotják – arányuk 62%, és számuk éves összevetésben nem változott.
A munkanélküliek szerkezetében továbbra is jelentős arányt képviselnek azok, akik még soha nem dolgoztak. Jelenleg 48 500 ilyen személy van, annak ellenére, hogy számuk több mint 10%-kal csökkent az előző évhez képest. Ők jellemzően fiatalok, 34 év alattiak, köztük friss végzősök is. Pozitív fejlemény, hogy a „soha nem dolgozók” aránya a teljes munkanélküli-populációban 32%-ra csökkent a tavalyi 38%-ról.