2021. december 5., 10:05

Minden városban más szabályok érvényesek a lockdown alatt?

Azt már eddig is láthattuk, hogy a kormány intézkedései teljesen kiszámíthatatlanok és néhány órán belül már a gyakorlatba is szeretnék ültetni őket, de egyre világosabb, hogy még a  közegészségügyi hivatal sem egyformán értelmezi azokat.

lezárás
Fotó: TASR

Így volt ez már a koronavírus okozta járvány korábbi hullámaiban is Szlovákiában, de nincs ez másként a 2021-es év végén sem. Erre bizonyíték a Pepco áruházlánc cseh és szlovák menedzserének, Milan Drahošnak szavai is, aki a Smenek nyilatkozva elárulta, a szabályokat mindenki a saját módján értelmezi.

A nagy élelmiszerláncok szinte mindent árulnak, míg ők inkább a biztonságra törekedve csak a termékeik korlátozott számát, azokat, amelyeket a szabályok engednek. Még így is viszont azzal a helyzettel találják szembe magukat, hogy az ellenőrzések során egyik városban a közegészségügy ellenőre egyféle módon értelmezi a szabályt, máshol viszont megint másként.

Ebben a helyzetben pedig a megoldások keresése sem egyszerű. "Szeretnénk betartani minden szabályozást, de nem tudjuk hogyan" - mondja a menedzser, utalva arra is, hogy hiába figyelmeztette a média és a vevők arra a nyilvánosságot, hogy mit tesznek a nagy hipermarketek, egyszerűen semmi sem történik. Amennyiben pedig nekik vannak kérdéseik, a hivatalok a rendeletekre hivatkoznak vagy éppen teljesen mást jeleznek, mint az egyes ellenőrzések során.

Tegyük hozzá, hogy mindeközben sok kisvállalkozó nem is értékesíthet a megszokott formában,  a szabályozásban lévő hézagok és a megkülönböztetés pedig éppen a piaci verseny szabályait sérti.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.