Minden harmincadik eladott használt autó elektromos Szlovákiában
Ma már nagyjából minden harmincadik eladott használt autó elektromos. 2026 első felében 7603 akkumulátoros elektromos jármű talált gazdára Szlovákiában, ami 38%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Ezzel párhuzamosan az átlagáruk egymást követő második éve csökkent, és 28 ezer euró alá esett. Ez derül ki a teljes másodlagos piac elemzéséből, amelyet az AAA Auto és a Mototechna autócentrum-hálózatot üzemeltető Aures Holdings szakértői készítettek.
Míg 2021-ben az akkumulátoros elektromos járművek az összes eladott használt autó mindössze negyed százalékát (625 darab) tették ki, az idei év első hat hónapjában a részesedésük már megközelítette a 3,4%-ot. Az elektromos autók eladásának jelentős növekedése ráadásul egy olyan időszakban következett be, amikor a teljes használtautó-piac éves összevetésben 13%-kal visszaesett az első félévben.
„Azt tapasztaljuk, hogy ezekből a járművekből még többet is el lehetne adni, de általánosságban nincs belőlük elegendő a piacon” – állapította meg Karolína Topolová, az Aures Holdings vezérigazgatója.
A használt elektromos autók átlagára az első félévben 27 881 euró volt, szemben a tavalyi 30 778 euróval. Ugyanakkor nőtt az átlagos futásteljesítmény is: míg tavaly ez 63 000 km volt, 2026 első felében már meghaladta a 70 000 kilométert. Az eladott elektromos járművek átlagos életkora – a tavalyi évhez hasonlóan – négy év volt.
Jelenleg a legtöbb használt elektromobil a 20 000 és 25 000 euró közötti árkategóriában kel el, az első félévben több mint 1600 ilyen járművet értékesítettek. Ezzel szemben a 4000 eurónál olcsóbb elektromos autók ritkaságszámba mennek: 2026 első hat hónapjában mindössze 27 darabot adtak el belőlük.
A legkelendőbb modellek alakulásából jól látható a családi autók iránti megnövekedett érdeklődés. A legnépszerűbb használt elektromos autó a Tesla Model 3, amelyet szorosan követ a Volkswagen ID.4, a harmadik a Škoda Enyaq, majd az Audi E-tron, a Tesla Model Y és a Volkswagen ID.3 következik. Öt évvel ezelőtt ezzel szemben még főként a kisebb városi elektromos autók dominálták a piacot.
Hasonlóan átalakult a karosszériatípusok szerkezete is. „Míg 2021-ben az SUV-k a használt elektromos autók eladásainak mindössze nagyjából tizedét tették ki, ma már a piac csaknem felét birtokolják. Az eladott elektromos SUV-k száma az öt évvel ezelőtti pár tucat kocsiról a jelenlegi több mint 3600 járműre nőtt, ami valóban óriási ugrás” – tette hozzá Topolová.
A csapott hátú modellek (hatchbackek) ugyan továbbra is a második legnépszerűbb kategóriát jelentik, arányuk azonban jelentősen csökken. A szedánok megőrizték stabil harmadik helyüket, míg a negyedik helyen a kombik állnak. Egyre nő ugyanakkor az érdeklődés az elektromos kupék, egyterűek (MPV) és pick-upok iránt is, amelyek néhány éve még gyakorlatilag láthatatlanok voltak a piacon. Ugyancsak növekszik az összkerékhajtás (4x4) népszerűsége: az eladott elektromos autók csaknem fele ilyen kivitelű volt.