Miért emelkedtek az árak olyan gyorsan az elmúlt évben?
Szlovákia 2025 végére megint ott találta magát, ahol egy euróövezeti ország nem szeret: a 4 százalék fölötti infláció zónájában, miközben a nagyobbik csoport már 2 százalék körül számol. A legfrissebb adatok szerint 2025 decemberében 4,1% volt az éves drágulás, miközben a teljes 2025-ös év átlagos inflációja 4,2%-ra emelkedett.
Ez a szám első ránézésre akár még „vállalhatónak” is tűnhet, ha valaki a 2022–2023-as inflációs sokkok emlékéből indul ki. Csakhogy a történet lényege nem az, hogy mennyire rossz volt régen, hanem az, hogy miért ragadtunk be egy olyan árszint-emelkedésbe, ami már nem pánik, de nagyon is tartós pénzügyi veszteség.
A 4% körüli infláció nem látványos összeomlás – hanem lassú, folyamatos erózió. Ezért is mondják többet, akár a görög útra is juthatunk, ha a gazdaságunk túlköltekezése továbbra is olyan magas lesz, mint az elmúlt években.
A decemberi adat külön pikantériája, hogy havi alapon 0,3%-kal még csökkent is az árszint, vagyis mintha a rendszer egy pillanatra levegőt vett volna. Csakhogy a havi enyhülés sokszor csalóka: az emberek nem a decemberi-akciókat „eszik meg”, hanem azt, hogy az éves összevetésben minden egyes kiadási csoport drágult. A statisztika itt kimondja azt, amit a boltokban amúgy is látni: nem egyetlen tétel szállt el, hanem szinte minden feljebb kúszott.
A drágulás szerkezete pedig árulkodóbb, mint maga a főszám. Éves összevetésben a legkisebb emelkedés a közlekedésnél 1,8%, a legnagyobb pedig az éttermek és hotelek területén 8,9% volt. Vagyis: a szolgáltatások világa – ahol munkaerő kell, energia kell, bérleti díj kell, és ahol nincs „olcsó import trükk” – sokkal gyorsabban áraz át, mint a klasszikus, könnyebben versenyeztethető termékek. Egy étterem nem tudja hetekig benyelni a magasabb költséget: kénytelen feljebb írni az árat, különben bezár.
És itt jön egy újabb unalmas adat, de attól még igaz: a legmakacsabb infláció a szolgáltatási infláció. A Szlovák Nemzeti Bank is arra mutat rá, hogy 2025-ben különösen a piaci szolgáltatások és az élelmiszerek húzták felfelé az inflációt, még úgy is, hogy közben voltak adópolitikai változások (például egyes DPH-módosítások), amelyek papíron enyhíthettek volna.
Az élelmiszer azért külön sztori, mert ott a drágulás nem csak „klasszikus” infláció, hanem ritmus és bázishatás is. A jegybanki összegzés szerint 2025 decemberében épp az történt, hogy az élelmiszerek ugyan olcsóbbak lettek novemberhez képest, de kevésbé estek, mint egy évvel korábban, ezért éves alapon felfelé tolták a mutatót. Ez a statisztika nyelve arra, amikor a vásárló csak annyit mond: „mintha megint nem engednének a címkék.”
Ami igazán beszédes, az az éves átlagos kép. 2025 egészében mind a 12 kiadási csoportban emelkedtek az árak, és az olló hatalmas: a közlekedés átlagban 2,3%-kal, az oktatás viszont 9,8%-kal lett drágább.
Az oktatás közel 10%-os emelkedése tipikusan olyan jel, ami arra utal: ez már nem „pillanatnyi sokk”, hanem beépülő, tartós költségnyomás. Ahol intézményi díjak, szolgáltatói költségek és kapacitáshiány találkozik, ott az ár ritkán megy vissza.
És akkor a miért. Miért ilyen magas még mindig? Mert az infláció ma már nem egyetlen tényező műve, hanem egy összerakott mechanizmus: szolgáltatások árazása, bérnyomás, élelmiszerek rugalmatlan lánca, és az a környezet, ahol a háztartások egy része már megszokta, hogy „minden drágább lesz”, ezért a piac könnyebben is áraz. Ez az infláció pszichológiája: ha a társadalom beletanul a drágulásba, a drágulás is könnyebben marad velünk.
A 4,1–4,2 százalékos szint tehát nem azért veszélyes, mert összetöri a gazdasági szerkezetet – hanem mert elég magas ahhoz, hogy elvigye a reálbérek javulásának egy részét, és elég tartós ahhoz, hogy átírja a mindennapi döntéseket. Kevesebb spontán költés, több óvatosság, több „ma még belefér, de holnap már nem” érzés. És a végén ez az, amit egy ország a legnehezebben dolgoz fel: nem a sokkot, hanem a lassú, állandó szorítást.
