Mi várja 2022-ben a nyugdíjasokat?
Több mint 1,4 millió szlovákiai nyugdíjast várnak változások a nyugdíjaikat illetően. Néhány változás már ismert, többet azonban még csak most készítenek elő. Hogy valóban megvalósulnak-e végül, egyelőre nem biztos.

Az azonban már most bizonyos, hogy az év végén most is lesz 13. nyugdíj. Januárban várható a nyugdíjak valorizációja, és valamivel magasabbak lesznek az újonnan megítélt nyugdíjak is.
Tavaly első ízben kapták meg a nyugdíjasok a 13. nyugdíjat, a karácsonyi juttatást változtatták át azzá. Először úgy volt, hogy a Smer által javasolt átlagos nyugdíjösszeget kapják meg, azaz körülbelül 460 eurónyi összeget minden nyugdíjas. Végül az új kormány megszavazta a 13. nyugdíjat, amelynek összegét egy hasonló képlet alapján határozzák meg, mint amilyen a karácsonyi juttatások esetében működött. Ha addig nem változik a helyzet, a nyugdíjasok idén is kapnak pluszpénzt, egy havonta 500 eurós nyugdíjat kapó nyugdíjas például 198,50 eurót.
A legjelentősebb változás jövő januártól talán az inflációs nyugdíjvalorizáció lesz, ami jelenleg egy százalékos szinten van. Ha a törvény nem módosul, ez azt jelenti, hogy megnyílnak újra az ollók az alacsony és magasabb nyugdíjasok közt.
2022 januárjától ugyanis megszűnik a kettős módszerű – az ún. nyugdíjasinfláció alapján és a garantált fix összeggel kiszámított valorizálás. Miközben a fix összeget az egyes nyugdíjtípusok havi átlagának 2%-aként számolta ki a szociális biztosító mindig az adott év június 30-ai állapota szerint.
A fix összeg azt biztosította, hogy a kisnyugdíjasok egy garantált minimális összeget kapjanak, ha csak alacsony összegű valorizáció jött ki a nyugdíjukból. Ebben az évben például, ha a szociális biztosító 3,50 eurós valorizációt számított ki nekik a nyugdíjasinfláció alapján, a szóban forgó nyugdíjas a garantált fix összeggel megnövelne 9,40 eurós nyugdíjemelést kapott.
Egy példán szemléltetve az a nyugdíjas tehát, akinek 300 eurónál kisebb volt a nyugdíja, ebben az évben még megkapta a garantált 9,40 eurót. Jövő januártól azonban a nyugdíja csak 1 százalékkal, azaz 3 euróval növekszik, azaz a nyugdíja csak 303 euró lesz.
De további változtatásokat is tervez a pénzügyi tárca.
Alkotmánytörvény-tervezetet terjesztett be ugyanis a méltányos időskori anyagi biztonságról.
A törvény értelmében megreformálnák a nyugdíjrendszer valamennyi pillérét azzal a céllal, hogy javítsák a pénzügyi fenntarthatóságot és növeljék a nyugdíjakat, javítsák az ún. első nyugdíjpillér átláthatóságát, a demográfiai fejlődésre kapcsolódva erősítsék a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, méltányos valorizációs rendszert és egyéb változtatásokat vezessenek be.
A legfőbb intézkedés, amely a tárca szerint hozzájárul a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának javításához, a nyugdíjkorhatár visszaállítása a várható élettartamhoz.
Jelenleg a nyugdíjkorhatár egy táblázathoz kötött, miközben a nyugdíjkorhatár növekedése 2030-ban 64 éves szinten áll meg.
– áll a javaslatban, amely a nyugdíjkorhatár növekedési ütemét az elkövetkező években évente két hónapos szintre becsüli.
Az alkotmánytörvény javasolja a korengedményes nyugdíjazás alternatív lehetőségét is. Az életkori feltétel és a legalább 15 éves nyugdíjbiztosítási idő elérése alapján való nyugdíjba vonulás mellett az alkotmánytörvény értelmében a biztosított személyek 40 ledolgozott év után korábban is nyugdíjba vonulhatnának.