2026. január 22., 17:17

Mekkora lesz idén a költségvetési hiány?

A Költségvetési Felelősség Tanácsa (RRZ) szerint az államháztartás idei hiánya eléri a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékát, ami 6,2 milliárd eurónak felel meg. Az RRZ korábbi, 4,6 százalékos GDP-arányos becsléséhez képest tapasztalható enyhe javulást elsősorban a katonai technika leszállításának eltolódása okozza, ami ugyanakkor a következő években magasabb kiadásokhoz vezet. Amennyiben a következő években nem kerül sor további államháztartási konszolidációra, a deficit 2026 után ismét a GDP 5,5 százaléka körüli szintre emelkedhet – figyelmeztetett csütörtökön az RRZ a honlapján.

Szlovákia kormányülés
Fotó: TASR

A GDP 4,4 százalékát kitevő hiány – a csökkenés ellenére – 0,3 százalékponttal (407 millió euróval) meghaladja a kormány költségvetési célját. A tanács szerint a költségvetés legjelentősebb kockázatát az jelenti, hogy az adó- és járulékbevételek a vártnál alacsonyabban alakulhatnak. A becsült kiesés akár 588 millió euró is lehet, amit az okoz, hogy a gazdasági kilátások kedvezőtlenebbek a kormány előfeltevéseinél.

Ahhoz, hogy a választási ciklus végéig teljesüljön a GDP 3,5 százalékának megfelelő hiánycél, még további, a GDP 1,9 százalékával (2,8 milliárd euróval) azonos hatású intézkedéseket kell elfogadni.

A további konszolidációnak azonban az RRZ szerint a jelentősen gyengült gazdaság mellett a lehető legkevésbé kellene fékeznie a növekedést. Az intézkedések szerkezete nem ronthatja a versenyképességet, és nem csökkentheti a gazdaság beruházási vonzerejét sem. Ezzel párhuzamosan kiemelten fontos a rendelkezésre álló uniós források minél hatékonyabb felhasználása, mivel 2026-ban lezárul a Szlovák Köztársaság Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve.

Az RRZ elnöke, Ján Tóth szerint ugyanakkor kockázatot jelenthet a konszolidáció folytatása szempontjából a kormány és a parlament viselkedése a választási évben, amikor jellemzően nem születnek megszorító intézkedések.

„Az eddigi három konszolidációs csomag nem vezetett a hiány megfelelő csökkenéséhez, mivel közben új kiadási tételeket vezettek be, az intézkedések egy része csak átmeneti, és a csomagok teljes szerkezete inkább növekedésellenes. Negatívan hatottak a külső tényezők is” – emlékeztetett Tóth. A gyengén növekvő gazdaság mellett szerinte különösen fontos úgy rendbe tenni az államháztartást, hogy az ne rontsa a gazdaság versenyképességét.

Megosztás
Címkék