Még mindig jóval kevesebbet keresnek a nők
A nők átlagos havi bére Szlovákiában 19%-kal alacsonyabb a férfiakénál. Ugyanígy óránként is 16–17%-kal keresnek kevesebbet, miközben az EU-átlag körülbelül 12%. Ez azt jelenti, hogy minden egyes férfi által megkeresett euróért a nő körülbelül csak 83 centet kap. Szlovákia így az Európai Unió legnagyobb bérkülönbségekkel rendelkező országai közé tartozik – hívta fel a figyelmet Matej Bajzík, az XTB pénzpiaci elemzője az Eurostat adatai alapján.

„Hosszú távon a bérezésben mutatkozó különbségek enyhén csökkentek: 2013-ban a nők még több mint 22%-kal kerestek kevesebbet a férfiaknál, ma ez 18–19% körül mozog. Vagyis több mint tíz év alatt a szakadék alig kevesebb mint négy százalékponttal szűkült. Az utóbbi években ráadásul a csökkenés gyakorlatilag megállt. 2021 és 2022 között a különbség még enyhén nőtt is, amit a COVID-19 járvány hatásainak tulajdonítunk. Sok nő olyan ágazatokban dolgozott, amelyeket az átlagosnál jobban sújtott a válság, vagy otthon maradtak a gyermekek gondozása miatt” – mondta Bajzík.
A legnagyobb különbség a pénzügyi és biztosítási szektorban figyelhető meg, ahol a nők átlagosan egyharmaddal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Az IT-ágazatban ez a különbség közel 30%, az iparban körülbelül 25%.
Magas, 26,4%-os különbség jellemzi az egészségügyet és a szociális ellátást is, ahol a dolgozók többsége nő. Az okok között szerepel, hogy a férfiak ezekben az ágazatokban gyakrabban töltenek be jobban fizetett pozíciókat, például orvosként, igazgatóként vagy osztályvezetőként.
Ezzel szemben a legkisebb különbségek az adminisztratív szolgáltatásokban és a közszférában tapasztalhatók, ahol gyakran táblázatos bérezés érvényesül.
Bajzík hozzátette, hogy az úgynevezett kiigazított bérkülönbség – amely az azonos munkakörben, ugyanannál a munkáltatónál dolgozó nőket és férfiakat hasonlítja össze – körülbelül tíz százalék.
Vagyis a nők azonos pozícióban átlagosan a férfiak bérének 90%-át kapják. A fennmaradó különbséget szerinte a kisebb béralku-készség, a gyermekvállalás miatti karrierszakadások és az alacsonyabb ambíciók magyarázzák.
A bérkülönbségeknek nemcsak rövid távú következményei vannak, hanem a nyugdíjakra is hatással vannak. 2020-ban az EU-ban a 65 év feletti nők átlagosan 28%-kal alacsonyabb nyugdíjat kaptak, mint a férfiak. A bérkülönbségekhez hozzájárul továbbá, hogy a nők több órányi fizetetlen munkát végeznek a gyermekek és a háztartás ellátásában. Emellett az EU-ban a nők 28%-a részmunkaidőben dolgozik, ami 20%-kal magasabb arány a férfiakhoz képest. A nők harmada megszakította pályafutását családi okok miatt, míg a férfiaknál ez mindössze 1,3%. A nők ráadásul gyakrabban dolgoznak alacsonyabb fizetésű ágazatokban, mint például az oktatás, az egészségügy és az ápolási szolgáltatások.