Hogyan növekednek majd a jövőben a nyugdíjak?
Az elmúlt időszakban sok szó esett a nyugdíjak emeléséről, most arra is esély van, hogy módosítsák annak módját, amellyel a növekedés mértékét kiszámolják.

Januártól 11,8 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, amely az átlagnyugdíj esetében közel hatvan eurót tesz ki havonta. Azok az öregségi nyugdíjban részesülők, akik 300 eurót kapnak havonta, idén 335,40 euróra számíthatnak, 400 euró esetében 47,20 euró lesz a növekedés, míg 600 eurós nyugdíjnál már 70 euró.
Az inflációhoz kötött emelés jelentős változást hozott a szlovákiai nyugdíjak alakulásában, de sajnos elnézve az infláció üteme miatt mindez nem fog előrelépést jelenteni reálértékben. Az emelés mértékét a nyugdíjas fogyasztói kosárba tartozó termékek előző év első felében mért drágulása alapján határozzák meg.
Ezen szeretnének most módosítani többen is, a munkaügyi tárca tervei szerint a jelenlegi hat hónap helyett 9 hónapot figyelnének meg, vagyis csak októberben derülne ki, mennyivel emelkedik januártól a nyugdíj. Ez azért is segítene a tárca szerint, mert így az előző év nagyobb részének áremelkedését be tudnák dolgozni, így a növekedés teljesebb képet mutatna. Az elmúlt évben például az első hat hónap 11,8 százalékos emelkedés jött ki, az egész évben már 14 százalék lett volna.
Ami a változást illeti, azt majd februárban tárgyalhatja a kormány és a tárca elképzelése szerint 2025-ben lépne érvénybe.
A nyugdíjak emelésével kapcsolatban az ellenzéki Hlas-SD-nek is van egy elképzelése, ők évente kétszer, januárban és júliusban valorizálnák a nyugdíjakat, a nyári emelésre akkor kerülne sor, ha a nyugdíjas fogyasztói kosár öt vagy annál több százalékkal drágulna. Az erről szóló módosítást már december meg is tárgyalta a parlament, a következő ülésen tehát második olvasatba kerül.
A kérdés, hogy Pellegrini pártjának javaslatát hányan lesznek hajlandók megtárgyalni és mennyire járható a második emelés júliusban, amikor csak hetekkel később jönnek meg a pontos adatok az első félévből. Az viszont biztosra vehető, a témában még a választások előtt valamilyen elmozdulás történik.