Már reagáltak is a piacok az új szankciókra, nagyot ugrott a kőolaj ára
Az olaj ára emelkedik, miután az EU-s vezetők megállapodtak az olajembargóról az Oroszország elleni hatodik szankciós csomag részeként - számolt be a Portfolio hírportál.

A nyersolaj importtilalma egyelőre nem terjed ki a csővezetékes szállításra, így tehát a közép-európai országok, Magyarország, Szlovákia és Csehország tovább vehetik az orosz olajat, de a Barátság kőolajvezeték északi szárnyának lezárását az év végéig vállalták az érintett országok.
A portál úgy tudja,
az olajembargó az Oroszországból származó olajimport kétharmadára terjed ki.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy
mintegy 90 százalékkal csökkentik majd az Oroszországból az Európai Unióba irányuló importot.
Az embargó vonatkozik a nyersolajra, és a kőolajtermékekre is.
- olvasható a Portfólión.
Az olajembargó miatt súlyosabb a helyzet az olajpiacokon. A portál szerint az árfolyamra az is kihatással van hogy közben az olajnagyhatalmak is üléseznek a héten, de nem változtatnak a terveiken, összesen 432 ezer hordóval emelik a napi kitermelést júliusban.